A baloldal helyzete Magyarországon II.: baloldaliból kommunista?
Mitől nevezhetjük magunkat kommunistának? Először is attól, hogy jövőképünk van. A reagálásra való szorítkozás, a véget nem érő tiltakozás láthatóan kifullad és csak az energiákat emészti fel, ha nincs jövőkép mögötte. A kommunista olyan világban kíván élni, amely nem a kizsákmányolásról, a pénz uralmáról szól, hanem egy olyanban, ahol a rendszer nem a profitért, inkább a benne élő emberek valós igényeit kiszolgálva működik. Egy kommunista egy pillanatra sem ringathatja magát abba a hitbe, hogy a kapitalisták és a rendszerüket menedzselő politikusok egyszer csak beleegyeznének egy ilyen rendszer kialakításába! Ezért meg kell küzdeni. Ha csak az ellenállás pillanatai maradnak, e jövőkép rohamosan szertefoszlik.
A kommunistáknak a marxizmus módszertana a fegyvere – de nem lehet a dogmája! A marxizmus – megtartva alapköveit – csakis változó dolog lehet, hiszen a kapitalizmus is folyamatosan változik. Fontos, hogy tudásunkat bővítsük és megújítsuk, de ugyanúgy fontos belátnunk tudásunk korlátait. A kommunista egyén nem, csak a kommunista szervezet egyedül az, amely rendelkezhet tudással. A kommunista közösség nem a tudásnak, hanem saját kollektív igazságának talajáról szólal fel és cselekszik. A kommunista közösség igazsága pedig nem más, mint annak cselekvésen keresztüli bizonyítása, hogy működhet olyan rendszer, amelyhez mindenki képessége szerint járul hozzá, és abból szükségletei szerint részesül.
Ahhoz, hogy ezt elérjük, közösségben és szervezetten kell fellépnünk. A kommunista szervezet nem az egyénieskedés és terepe, hanem közös álláspontok kialakításáé és annak képviseletéé. A szervezet közösen akarja megváltoztatni a világot. Közösen gondolkodik és cselekszik. A kommunista szervezet a kizsákmányoltak és elnyomottak közös helyzetére és nem a köztük meglévő különbségekre mutat rá. A már régen uralkodó szerepet élvező kapitalista eszmék kiépítették az egyének elszigeteltségére és az egyének vagy csoportjaik közötti különbségekre épülő álközösségeket. A kommunistáknak nem szabad ezeket szaporítaniuk, igazolniuk. A kommunista nem tulajdonít a kizsákmányolt és elnyomott csoportok közül semelyiknek sem morális felsőbbrendűséget: ő a kizsákmányolás láncára mutat rá, egybefűzve a „jól” fizetett dolgozótól egészen a hajléktalanokig mindenkit. Mindazokat, akik nem tudták vagy nem fogják tudni tartósan elkerülni életük során azt, hogy puszta fennmaradásukért eladják munkaerejüket: a dolgozó osztályt.
A kommunista szervezetnek nem „ünnepelnie” kell a dolgozó osztályt, de egyértelművé kell tennie, hogy a rendszer működése ezen osztály bérmunkáján alapul. Akkor is, ha egy-egy dolgozó nem mindig ismeri fel ezt. Míg az individualizmus ellensége a kommunistáknak, maga a hús-vér egyén nem. Az egyént önmagában hibáztatni puszta moralizálás, a moralizálás pedig teljesen idegen a kommunistáktól.
A kommunista szervezet a kollektív tudás és emlékezet helye is: emlékszik és emlékeztet az osztályharc akár kisebb megjelenéseire is. Mindazonáltal a kommunista szervezet nem állhat meg a létező valóság és a múlt bemutatásánál, hiszen így csak vesztesként, áldozatként láttatná a kizsákmányoltakat és elnyomottakat. Innen már csak egy lépés az önsajnálatban való hempergés és annak bizonygatása, hogy ki a nagyobb vesztes. Ezekre nem lehet közösséget építeni. Az áldozati szerepet le kell vetni, és arra kell törekedni, hogy minél többünk legyen képes cselekvő alannyá válni.
Jodi Dean egy 2013-as – később írásban is megjelent - beszédében[i] amellett érvel, hogy kommunista közösség szervezett szabályok és követelmények nélkül nem létezhet. A szervezetnek követelményekkel kell fellépnie saját tagjaival szemben, hiszen ellenkező esetben a szervezet visszahullik az említett kapitalista realitás talajára. Aki feladatot vállal, annak teljesíteni kell azt. És ha nem teljesíti, akkor a közösség előtt felel – mindenféle privát kommunikáció és kerülőutak helyett. Csak így lehet kialakítani a kollektív bizalmat, szolidaritást, hűséget. Követelmények nélkül teljesen értelmetlen a működés, mert az úgy már nem más mint egyének pusztán egymás mellé való felsorakoztatása, amely nem vezethet sehova. Ha az egyén úgy gondolja, hogy egyedül és önállóan meg tudja oldani problémáit, akkor ezáltal kijelenti, hogy nem fűzi kapcsolati lánc a nála szerencsétlenebb helyzetben lévőkhöz. Így nem érdemelheti ki sem a kommunista jelzőt, sem a tagságot egy kommunista szervezetben. Magyarán: egy kommunista szervezetben nem azért vagy tag, mert a haverod is ott van, hanem mert legalább ugyanannyit akarsz tenni a közös ügy érdekében, mint a többi tagtársad.
A kommunista szervezet vagy otthon, vagy semmi. Otthona azoknak, akik számára nem kielégítő egy-egy tüntetés után megveregetni saját vállukat, akik nem tudnak vagy nem akarnak a szétaprózott és jövőkép nélküli „civil” szervezetekben részt venni. A kommunista szervezet otthona azoknak, akik a tüntetés után még nem akarnak hazamenni, azoknak, akik le akarják vonni a következtetéseket, azoknak, akik a tüntetés energiáit át akarják csatornázni a jövőbe. Ők a tiltakozás pillanatai után a kommunista szervezetbe „mennek haza”, amely ezek után tudatosítja tagjaiban és másokban is, hogy a konkrét tiltakozás egy nagyobb, hosszabb, kitartóbb küzdelem része kell, hogy legyen. A kommunista szervezet egyben menedék is olyan időszakokban, amikor a kizsákmányoltak és elnyomottak vereségeket szenvednek el. A kommunista közössége menedékében feltöltődik, képzi magát, és erőt ad azoknak, akiknek lankadni tűnik kitartásuk.
A kommunista szervezet dolga a gazdasági és kulturális harcot politikai harccá egyesíteni, ezek rendszerszintű okait világossá tenni. A kommunista nem kerüli meg a hatalom kérdését. „A baloldaliak túl régóta jönnek azzal, hogy: »Oh, a hatalom egy csúnya dolog, az nem kell nekünk.« Ezek után nem is csoda, ha a baloldalnak semmi hatalma sincs!” – állapítja meg Jodi Dean a már említett beszéde végén. Be kell látni, hogy a változáshoz hatalmat kell szerezni! Fontos, hogy miben áll ez a hatalom, de ha egy kommunista érvényesülni akar, a hatalom kérdése elől nem menekülhet.
[i] Jodi Dean: The Party and Communist Solidarity. Rethinking Marxism: a Journal of Economics, Culture&Society, 27:3, 332-342.
---
Csatlakoznál önképző közösségünkhöz? Írj ránk Facebookon, vagy a forradalmiforras@gmail.com címen!
