Dmytri Kleiner: The Telekommunist Manifesto

Dmytri Kleiner egy jelenleg Hollandiában élő telekommunista politikai aktivista és szoftverfejlesztő, aki hackerként kezdte pályafutását az informatika világában. A ’Telekommunisten’ szó egy azonos nevű, a szerző által meglátogatott berlini kollektívára utal, ami egyúttal a saját LAN- hálózatuk neve is. Innen fejlődött ki kisebbfajta mozgalommá a telekommunizmus. A Telekommunist Manifesto Joanne Richardson, Brian Wyrick and Dmytri Kleiner 2004–2008 között született írásainak feldolgozásából és Kleiner általi bővítéséből született.

A mű – a címével ellentétben – nem egészében egy kiáltvány, bár tartalmazza a már említett kollektívának az 1848-as kommunista kiáltványt újragondoló manifesztumát, ami mellett a szerző hitet tesz. Ez az uralkodó osztály megdöntését eredményező forradalom kiindulópontjaként egy olyan közösség létrehozását irányozza elő, melynek 10 alaptézise a következő:

1. A termelőeszközök köztulajdonba helyezése és a bérlemények közös célokra való használatának lehetővé tétele
2. Feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése, amelynek forrását a közösség tagjai a közösség összjövedelméhez való hozzájárulásukkal arányosan biztosítják.
3. Annak legyen joga az adott közösség tagjának lenni, aki munkájával hozzájárul a közösség boldogulásához. Ne születési előjogokhoz kötődjön a tagság.
4. Akik az adott közösség tagjaivá válnak, le kell mondaniuk a maguk által termelt javak tulajdonjogáról, amire szükségük van, azt csak bérbe kaphatják a közösségtől.
5. Közös kötvénypiac létrehozása, ahol a kötvények aukción kerülnek kiárusításra, abból a célból, hogy ebből megteremthető legyen a közös termelőeszközök alapja.
6. Eszközök létrehozása, melyek biztosítják a közösség tagjai közötti kommunikációt, illetve a tagok szállítását.
7. A közösségen belüli vállalkozások számára minden lehetséges eszközzel biztosítani, hogy a „termelést” a lehető legmagasabb színvonalon végezzék.
8. Minden tagnak ugyanolyan lehetőségeket biztosítani a közösségi munkában való részvételhez.
9. A termelő és a fogyasztó közti különbségek megszüntetése, és a piaci tranzakción alapuló viszony helyett általánosított elosztás; eladásra szánt javak helyett szociális értékkel bíró javak létrehozása.
10. Tudás és tapasztalat megosztására szolgáló hálózati rendszer létrehozása a tagok támogatására, képességeik fejlesztésének biztosítására. 

A könyv egy új elgondolást, a „telekommunista koncepciót” kívánja mintegy bevezető jelleggel felvázolni, megalapozni.

A telekommunista koncepció a fentebb elsorolt 10 ponton nyugszik, lényegében az internet világának, a digitális információáramlás szabadságának és az ehhez – az információs forradalomnak köszönhetően szervesen kapcsolódó – szerzői jogok kérdésének marxista alapokon nyugvó újraértelmezése. Kleiner szerint az internetes hálózatok felügyelete esetében is egyfajta osztályharc jelenik meg. Az uralkodó osztály, az államhatalom nem nézi jó szemmel az ún. peer networks, vagyis az egyéni felhasználók közötti hálózatok működését, mivel azokat nem tudja hatékonyan az ellenőrzése alá vonni, nem tudja megfékezni a szabad információáramlást (ami alapvető fontosságú a telekommunisták számára is), s ezáltal a kapitalista világrendre is veszélyt jelentenek. Az ilyen hálózatok kedveznek a venture communism létrejöttének, aminek az a lényege, hogy a szerzők szabad felhasználásra teszik közzé szellemi alkotásaikat. A szerzői jog intézményét mint olyant a cenzúra és a kizsákmányolás eszközének tekinti Kleiner, ami maguknak a szerzőknek sem válik hasznára, hiszen az alkotás létrehozója jogainak bizonyos részét elveszíti a létrehozott termék alkotás felett, vagyis a munkás elidegenedik a munkától, továbbá az alkotói szabadság is korlátokba ütközik. Kritikával illeti a Web 2.0-t is, vagyis az olyan netes közösségi oldalakat, mint a Facebook vagy a Youtube, amelyek valójában nem a közösségi értékek ápolására helyezik a legfőbb hangsúlyt, hanem a termelők által termelt tartalmon, hasznon való nyerészkedésre: tehát ugyanolyan kapitalista kizsákmányolás zajlik itt is – ezzel szemben kíván alternatívát a telekommunista koncepció, mely a közösségi értékeket valóban ápolná.

Kleiner a copyrighttal szembállítva használja a copyleft fogalmát, ami a szerzői jogokat újfajta módon értelmezi; a termék szabad felhasználása, esetleges továbbfejlesztése ebben az esetben megengedett a fogyasztók számára is. De ezt az elgondolást nem kívánja az összes műalkotásra kiterjeszteni, nem akarja felrúgni a szerzői jogokra vonatkozó meglévő szabályozási rendszert, hanem konstruktív módon új lehetőségeket kínál. A copyleft csak a szabad felhasználás célzatával létrehozott szoftverekre alkalmazható modell, s hangsúlyozottan a digitális világon belül kíván maradni. Ehhez az elképzeléshez közel áll a Creative Commons koncepciója, ami a szabad licencet lehetővé teszi, de Kleiner szerint ez egy túl önkényes rendszer, mert a szerzők ezen belül a felhasználást és terjesztés saját belátásuk szerint feltételekhez köthetik (mennyiben lehet változtatni az alkotáson, milyen feltételek között lehet terjeszteni – bár egyes alkotók akár teljes mértékben közkinccsé is nyilváníthatják alkotásukat, de ez sok esetben nem így van).  Ha megnézzük a fenti 10 pontot, akkor Kleiner a copyfarleft eszméjét képviseli, és ezt nyíltan fel is vállalja a könyvben.

Megjegyzések:

Én azt hiányoltam a szövegből - bár ez nyilván egy nagyobb falat lenne -, hogy nem egy univerzális rendszert vázolt fel, amit minden alkotásra, termékre lehetne alkalmazni és nemcsak a digitális világban. Sajnos mostanában sokat szívtam ilyen szerzői jogos kérdéseknek való utánajárással, egy csomó értékes régi anyagot egyszerűen lehetetlen legálisan közkinccsé tenni, mert bár a szerzőjük már rég meghalt, de a családtagok birtokolják a jogokat, őket meg néha lehetetlen felkutatni.

Tőlem nem áll távol a Creative Commons alapelve sem, hogy az alkotó maga határozhassa meg a felhasználás feltételeit. Bár igaza van Kleinernek, hogy ez így elég körülményes, de sajnos nem mindenki alkot a mások hasznára/örömére. Eléggé megütköztem, amikor egy kedvenc zenészem azt nyilatkozta, hogy neki elemi késztetés az alkotás, de csak azért adja ki a számait, hogy jó sok pénzt keressen, nem érdekli, hogy másoknak tetszik-e. :D Viszont ugyanez az ember nemrég több száz számát felpakolta soundcloudra csak úgy, szóval ezek a közösségi oldalak ösztönzően hathatnak, de valahogy azt látom, hogy az idő haladtával egyre jobban elkurvulnak és profitorientáltak lesznek, ahogy felismerik, milyen sok pénzt lehet ebből kisajtolni, pedig élek azzal a naiv feltételezéssel, hogy sokuk eredetileg tisztán a közösségi értékek szolgálatában jöttek létre (na nem a Facebookra gondolok :D). A soundcloudon például régebben voltak külön csoportok, ahol az alkotók megoszthatták az adott stílusnak megfelelő zenéiket, nemrég megszüntették az összes ilyen csoport, és felhasználói csomagokat lehet vásárolni, és az segít a terjesztésben. Ugyanakkor nagyon hálás is vagyok ezeknek az oldalaknak, mert rengeteg szolgálatot tettek eddig a kultúra terjesztésében stb., de jelenleg a digitális forradalomban kb. a szocdem pártok jobbszárnyát játsszák.

---

Csatlakoznál az olvasói körünkhöz? Hozzá szeretnél férni a tárgyalt könyvhöz? Írj ránk Facebookon, vagy a forradalmiforras@gmail.com címen!