Friedrich Engels 1884-ben jelentette meg ezt a munkáját, amit Lewis H. Morgan „Ancient Society” című könyvére alapozott. Az eredeti mű szerzője éveket töltött az amerikai őslakosok között és ez alapján következtetett arra, hogy milyen lehetett az ősközösségi társadalom. Ekkoriban a történelmi és kulturális antropológia még csak szárnyait bontogatta… Ezek a hatások Engels művén is érzékelhetőek, de értékéből nem vonnak le, hiszen akkoriban ezen a szinten állt az antropológia tudománya –  meghaladottságának oka a diszciplína fejlődésében keresendő.

A mű még a legelején felvázolja a „civilizáció” kialakulásának lépcsőfokait, melynek egyik elsőjeként tér rá a család fejlődésére, végül arra, hogy az utóbbi hogyan járulhatott hozzá az állam kialakulásához.

Utóbbira példa az, amikor Engels „ideáltipikus” fejlődési modellt készít a civilizáció kialakulásáról. Helytálló gondolat a földrajzi helyzet szerepének hangsúlyozása egyes népek fejlődése vagy elmaradottsága kapcsán, de az olyan antropológiai megállapítások, melyek szerint egyes amerikai őslakos törzsek kevesebb húst ettek volna, ergo kisebb aggyal rendelkeztek volna, meghaladott spekuláció, véleményem szerint...

A család intézményét a csoportházasságtól vezeti végig egészen a monogám párkapcsolatig. Engels valószínűsíti, hogy az őskorban anyajogú öröklés érvényesült. Ennek oka, hogy ebben az időben csak az anya kilétét lehetett biztosnak tudni a „hordán” belül. Ezért volt az, hogy ekkor még a férfiak ugyan vadásztak, de mindeközben a nőkre hárult a közösség fenntartásának feladata. Ehhez még hozzájárult, hogy a nők gondoskodtak a gyerekekről, mi több, ők gyűjtögettek, stb. Valószínűleg a belterjesség miatt született gyengébb utódok számának csökkentése érdekében más törzsekből is elraboltak nőket.

Egy „magasabb fejlettségi szinten” a világ különböző népeinél bonyolult rokoni és családi háló alakulhatott ki, melyeket Engels hosszan részletez, s melyek között mégis megfigyelhető bizonyos hasonlóság.

A magántulajdon megjelenésével a csoportházasság fokozatosan kezd felbomlani; megjelenik az apajog. Az állatok háziasítása és a gabonafélék nemesítésével a létfenntartás nagyobb része a férjre esik, amely mellett a háztartási munka eltörpül. A patriarchális családmodell a férfiak kiemelt gazdasági szerepének köszönheti létét. Éppen ezért a nők addig nem szabadíthatják fel magukat, amíg saját maguk nem állhatnak munkába, és pontosan ezáltal férjeik gyámkodása alól nem önállósodhatnak!

Ami hatalmas ugrást jelentett az emberiség számára, az a vas megmunkálása volt. Ez tette lehetővé a mezőgazdasági termelés megkönnyítését, ugyanakkor csak lassan terjedt el. A termelési feltételek javulásával az emberek idővel elkezdenek magasabb termelési hozamot felmutatni, mint amelyre valójában szükségük volt. Megkezdődik a cserekereskedelem. A földbirtok növekedésével pedig szükség lesz az azt megművelő rabszolgákra. Ekkor alakul ki a rabszolgatartó társadalom.

A pénz megjelenésével pedig megjelenik egy új osztály: a kereskedőké. Ez az első osztály, amely nem a saját munkájából él meg, hanem mások által megtermelt árukat ad tovább, és lefölözi azt a hasznot, mely gyakorlatilag addig tisztán a munkán élősködne. Ennek köszönhetően a fokozatosan vagyonosodó rétegek képessé válnak aránytalan befolyásra szert tenni.

Az „államok” kialakulására Engels az athéni és római példát emeli ki.

A nemzetségek törzsekbe, majd törzsszövetségekbe tömörültek mindkettő esetében. A magántulajdon és a pénz megjelenésével az addig érvényben lévő nemzetségi alkotmány eltűnt és megjelent a magántulajdon védelmére szakosodott állam.

A pénz megjelenésével Athénban a nemzetségek szétestek szegényekre és gazdagokra. Már nem a vérségi kötődés számított, hanem a területi, tulajdoni.  Felemelkedett egy vagyon-arisztokrácia, amely az uzsorák segítségével szerezte meg a parasztok földjeit. Az adósságokba csúszott parasztok sokszor a saját gyermekeiket is el kényszerültek adni, végül maguk is adósrabszolgák lettek…

Szólón reformjai az arisztokrácia kárára oldotta meg a problémát: elengedte az adósságokat. Az általa létrehozott alkotmánynak az alapja a vagyon volt; az állam ügyeit a leggazdagabbak irányíthatták. Kleiszthenész reformjai által már nem a vérségi, nemzetségi, vagyoni vagy törzsi szempont kerül előtérbe, hanem a területi. A nemzetségek ekkora már felbomlottak: nem tarthatta őket egyben semmi, csak a felszínes vallási ünnepek.

Athénba egyre több polgárjog nélküli bevándorló és a rabszolga érkezett. A számuk meghaladta az athéni polgárokét. Válaszként a népet felfegyverezték, hogy külső és belső támadások ellen fel tudjanak lépni. Ugyanakkor az uralkodóosztály tartott a felfegyverzett néptől és pontosan ezért zsandárt hoztak létre, aminek fedezésére adókat vetettek ki; annak behajtására létrejött egy hivatalnok réteg is. Nem meglepően az állam elsődleges szerepévé a magántulajdon védelme lett légyen.

Róma is hasonló stációkat foganatosított: a nemzetségi szerveződéstől az osztálytársadalomig. Miközben a Római Birodalom egyesítette a Földközi-tenger medencéjét, addig a provinciák népességét romanizálta, és az előbbiek gazdasági erejéből tartotta fent magát. A mezőgazdasági termelés fő bázisa a latifundium volt, melyet a rabszolgák dolgoztak meg.

A bukás napjaiban a római állam nyugaton bomlott fel. A Város elvesztette központi szerepét, a falvak önellátók lettek és gazdasági értelemben vett súlyuk a városok fölé kerekedett. A germán törzsek átvették a római államszervezetnek a provinciákban központosuló, helyi írástudók által kifejtett szerepét. Így telepedhettek le a germán törzsek, s velük jelenhetett meg a jobbágy réteg. A fent említett zűrzavaros időknek köszönhetően lettek kitéve a háborúknak és a normannok állandó betöréseinek. Védelemért a király kegyenceihez és hadvezéreihez fordulhattak pusztán, nekik ajánlották fel földjüket és munkaerejüket a védelemért cserébe. A lecsúszott szabadparasztokból, colonusokból és a rabszolgákból átalakult jobbágyságból, jöhetett létre maga a feudalizmus.

E fejlődés során megerősödik a városi polgárság; a város visszanyeri vezető szerepét a faluval szemben, de idővel a királyságból származó hatalommal szemben is valós gazdasági-politikai hatalomra tesz szert. Ebből az osztályból válik ki végül a 17. és 18. századra az úgynevezett tőkésosztály, kik végül bekerítették a „felszabaduló jobbágyokat” a mezőgazdaság technológiai fejlődése alá rendelve őket, s e mentén kényszeríthették őket végül a városokba, a proletarizálódásra. Marxi terminussal ezt a folyamatot hívjuk a feltörekvő tőkés osztály „eredeti felhalmozásának”.

Az állam ekkori tetteit ebben az időszakban pusztán mint „közvetítőként való cselekedetet” igyekezett feltüntetni: az abszolút monarchiák transzformációját a nemesség és polgárság valójában kierőszakolt, a második francia császárságnak és a feltörekvő burzsoáziának alárendelt proletariátusnak „felszabadításáért” való küzdelemként tüntette fel.

Lévén, hogy az állam szerepe a magántulajdon és az uralkodó osztály védelme volt mindig is, mi több, ennek érdekében csoportosította erőszakszerveit a történelem során mindig is, a cenzus, mint választójog, csak politikai másodlagosságként jelenhetett meg. Hirdették: a demokratikus köztársaság megteremti majd annak lehetőségét, hogy a munkásosztály saját pártját juttathassa a parlamentbe! Ennek elmaradását Engels a proletariátus fejletlen tudatosságával magyarázza, ami miatt nem válhatnak képessé elképzelni a jelenlegitől eltérő rendszert.

Engels könyvének utolsó fejezetében azt írja, hogy a (jelenlegi) burzsoá „állam tehát nem öröktől fogva van. Voltak társadalmak, amelyek elboldogultak nélküle, amelyeknek államról és államhatalomról sejtelmük sem volt. A gazdasági fejlődés egy meghatározó fokán, amellyel szükségszerűen vele járt a társadalom osztályokra szakadása, e szakadás révén az állam szükségszerűvé vált. Most gyors léptekkel közeledünk a termelésnek egy olyan fejlődési fokához, amelyen ezeknek az osztályoknak a létezése nemcsak nem szükségszerűség többé, hanem a termelés pozitív akadálya lesz. Meg fognak dőlni, ugyanolyan elkerülhetetlenül, ahogyan keletkeztek. Velük együtt elkerülhetetlenül megdől az állam. A társadalom, amely a termelést a termelők szabad és egyenlő társulása alapján újjászervezi, az egész államgépezetet oda helyezi, ahová majd való lesz: a régiségek múzeumába, a rokka és a bronzbalta mellé.”

---
Szeretnél hozzáférni a tárgyalt könyvhöz? Csatlakoznál az olvasói körünkhöz?
Írj ránk Facebookon, vagy a forradalmiforras@gmail.com címen!