Beszámoló Karl Marx Széljegyzetek a német munkáspárt kongresszusához - A gothai program kritikája című művéről

A XIX. század második felének két német munkásszervezete, a Wilhelm Liebknecht és August Bebel vezette Szociáldemokrata Munkáspárt, és a Lassalle vezette Általános Német Munkásegylet a 1875-ben a türingiai Gothában tartotta egyesülési kongresszusát. A Liebknechthez és Bebelhez képest reformista politikát követő Lassalle már nem lehetett jelen az egyesítő kongresszuson, ugyanis még 1864-ben párbajban elhunyt.
Marx és Engels üdvözölték a két munkáspárt egyesülését, ugyanakkor bírálatot is megfogalmaztak a lassalleiánusoknak tett elméleti engedmények miatt.
A kongresszus tagjai számára Marx levele kényelmetlennek bizonyult, ezért csak 1891-ben jelenhetett meg az írás először, mindenki számára hozzáférhető módon az egyesült párt elméleti lapjában, a Neue Zeit-ben.
Marx és Engels nézete szerint az egyesülésbe addig nem lett volna szabad beleegyezni, amíg az egyesülés világos elméleti alapjait ki nem dolgozzák.

Marx pontról pontra haladva kritizálta a néhány oldal terjedelmű „Gothai programot.”

1. A munka minden gazdagságnak és minden kultúrának forrása, és minthogy hasznothajtó munka csak a társadalomban és a társadalom révén lehetséges – a munka hozadéka levonás nélkül, egyenlő jog szerint megilleti a társadalom minden tagját.

A munka nem a kizárólagos forrása minden gazdaságnak – veti szemükre Marx –, hiszen a természet éppen annyira a forrása a használati értékeknek mint a munka, amely maga is csak megnyilvánulása egy természeti erőnek, az emberi munkaerőnek. Az az ember, akinek munkaerején kívül egyéb tulajdona nincs, azok rabszolgája kell, hogy legyen, akik a munka tárgyi feltételeit megteremtik. Az ő engedelmükkel dolgozhat, csak az ő engedelmükkel élhet.
A fenti programpont második fele szerint hasznot hajtó munka társadalom nélkül nem létezhet, de az első mondatrész szerint a társadalom nem létezik munka nélkül. A két mondatrész között ellentét feszül – mondja Marx. Véleménye szerint a fenti mondatnak a következőképpen kellett volna szólnia helyesen: a gazdagságnak és a kultúrának forrásává a munka csak a társadalomban és annak révén válik.
Továbbá amilyen mértékben fejlődik a munka társadalmilag és ezáltal gazdagságnak és kultúrának forrásává lesz, abban a mértékben fejlődik a szegénység és lesüllyedés a dolgozó oldalán, a gazdagság és kultúra pedig a nem-dolgozó oldalán.

2. A mai társadalomban a munkaeszközök a tőkésosztály monopóliumát képezik. A munkásosztály ezáltal megszabott függősége az oka a nyomorúság és szolgaság minden formájának.

Marx szerint a munkaeszközöket, azaz az emberi élet feltételeinek (újra)termeléséhez szükséges egyedüli forrásokat a tőkések és a földtulajdonosok monopolisztikusan birtokolják. Lassalle azért nem nevesítette külön a földtulajdonosokat, mondja Marx, mert titkos szerződést kötött Bismarckkal, mely szerződés értelmében a Lassalle által szervezett munkásságnak 1864 szeptemberében Hamburgban kellett volna követelnie Schleswig-Holstein bekebelezését a kancellártól, aki cserébe – azon túl, hogy „kénytelen“ teljesíteni a követelést – általános választójogot hirdetett volna ki.
Marx véleménye szerint ennél a szövegrésznél az alakuló munkáspárt az Internacionálé szervezeti szabályzatát kiragadta a kontextusából és saját lassalleiánus politikai akcióik igazolására használta fel azt.

3. A munka felszabadítása megköveteli a munkaeszközöknek a társadalom köztulajdonává emelését és az összmunka kollektív szabályozását a munkahozadék igazságos elosztásával.

Marx szerint a „munkahozadék” kifejezés meglehetősen tág értelmezéseket foglalhat magában. Mi is az? A munka terméke vagy annak értéke? Mi az „igazságos” elosztás? Vajon nem nevezik-e a fennálló elosztási rendszert igazságosnak? Újabb kérdést vet fel, ha a program ezt a tételmondatát összekapcsoljuk az 1. helyen kiemelt tételmondattal, amely arról beszélt, hogy „a munka hozadéka levonás nélkül, egyenlő jog szerint megilleti a társadalom minden tagját.” A nem-dolgozókat is? Vagy csak a dolgozókat? Akkor viszont hol van az „egyenlő jog?” – teszi fel Marx a kérdést.
Marx véleménye szerint a kommunista társadalomban az egyes termelő egyenértékűen visszakapja azt a társadalomtól, amit ad neki. Az egyes termelő a társadalomtól elismervényt (munkajegyet) kap arról, hogy mennyi munkát szolgáltatott, és cserébe ezen elismervényért a fogyasztási eszközök társadalmi készletéből olyan módon részesülhet, hogy a fogyasztási eszközökben megtestesülő munkával egyenértékűen férhessék azokhoz hozzá, a termelői munkája függvényében. Senki a munkáján kívül egyebet nem adhat, és egyéni fogyasztási javakon kívül semmi más nem mehet át az egyes emberek tulajdonába. Marxnak ezt a gondolatát is alkalmazza a Cockshott és Cottrell-féle 1993-ban megjelent könyv, amelyben egy új szocialista társadalom gazdasági, politikai rendszerére tesznek javaslatot: 

Véleményem szerint Marx munkaérték-elmélete problematikus. Elgondolása szerint az érték lényege a munka, mértéke pedig a munka elvégzéséhez szükséges átlagos idő. Ennek az elvnek az alkalmazása a szellemi tevékenységek és bizonyos szolgáltatások esetében a teljesítmény szubjektív megítélése miatt elég bonyolult feladat lenne.
Az átmeneti időszakban, - vagy, ahogy Marx nevezi: a kommunista társadalom első szakaszában - jelentkező elosztási rendszer objektív hiányosságairól és szükségszerűségéről a következőket mondja: A termelők joga munkaszolgáltatásaikkal arányos. Minden ember fizikailag és szellemileg különb, mint a másik, tehát egységnyi idő alatt eltérő minőségű munkát szolgáltat az egyik, mint a másik. Tehát az életviszonyaikat szabályozó jog egyenlősége, azaz az egyenlő mércével (a munkával) való mérése, valójában az „egyenlőtlen jog egyenlőtlen munkáért” képlete. Ezen a ponton ez a jog nem ismer el osztálykülönbségeket, de elismeri természetes kiváltságként a társadalomban az egyenlőtlenül meglévő tehetségeket, és ennek eredményeképp az egyenlőtlen egyéni teljesítőképességet. Ezek az ellentmondások a kommunista társadalom első szakaszán – miután az a tőkés társadalomból hosszú vajúdás után éppen csak megszületett – elkerülhetetlenek.
Marx az átmeneti időszakban jelentkező elosztási rendszer objektív hiányosságairól és szükségszerűségéről a következőket mondja: A kommunista társadalom egy fejlettebb szakaszában, amikorra a munka nemcsak a létfenntartás eszköze, hanem maga a legfőbb szükséglet is, és akkorra, amikorra a termelőerők fejlődése következtében a gazdagság minden forrása buzog, csak akkor lehet átlépni a polgári jogrendszeren, és lehet azt mondani: mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint!
Hozzáteszi: a fogyasztási eszközök mindenkori elosztása csak következménye a termelési feltételek megoszlásának. Ez a megoszlás pedig magának a termelési módnak a jellemvonása. A vulgáris szocializmus átvette a polgári közgazdászoktól, hogy az elosztást úgy tekintse, mintha az a termelési módtól független lenne, tehát a szocializmust úgy ábrázolja, mintha az az elosztás körül forogna.
Marx így folytatja: „Nekünk itt nem olyan kommunista társadalommal van dolgunk, amely a saját alapján kifejlődött, hanem ellenkezőleg, olyannal, amely éppen hogy a tőkés társadalomból keletkezik; amely tehát minden vonatkozásban, gazdaságilag, erkölcsileg, szellemileg még magán viseli annak a régi társadalomnak anyajegyeit, melynek méhéből származik.” Ez kapaszkodóként szolgált Leninnek (és követőinek) abban, hogy a bolsevik kísérlet ellentmondásosságait igazolni próbálják.

Marx megjegyzi, hogy Lassalle azon nézete sem tartható, amely szerint a munkásosztállyal szemben egyetlen reakciós tömeg létezne csak. Vagy talán a „legutóbbi” – 1874-es választásokon, amikor a birodalmi gyűlésbe kilenc munkásképviselő jutott be – a kisiparosokhoz és a parasztokhoz így szóltak: „velünk szembe ti a burzsoákkal és a feudálisokkal együtt csak egyetlen reakciós tömeget alkottok?” - teszi fel a kérdést gúnyosan, majd így folytatja: „Lassalle a munkásmozgalmat nemzeti szempontokra redukálta, annak ellenére, hogy a mai ún. nemzeti állam gazdaságilag a világpiac keretén belül van. Bármely kereskedő tudja, hogy a német kereskedelem egyúttal külkereskedelem, és Bismarck nagysága a nemzetközi politikában áll.” Marx szerint a munkáspárt új programjában megtagadta a nemzetköziséget.

Johann Heinrich Wilhelm Dietz Hiábavaló vesződség című karikatúrája (Der wahre Jakob c. szatirikus munkásújság, 19. (1902) 411. sz. 3742.)

Az államfelfogással kapcsolatban felvetődik a kérdés – mondja Marx – hogy milyen változásokon megy át az államiság a kommunista társadalomban? Mely funkciók maradnak meg, amelyek hasonlók a mai állam funkcióihoz?
Az állam szerepének, helyzetének elemzését kérdéssel vezeti be: „Szabad állam — hát ez mi?" A kérdésre a következőképpen válaszol: „A munkásoknak, akik megszabadultak korlátolt alázatos mentalitásuktól, semmiképpen sem az a céljuk, hogy az államot szabaddá tegyék.” Marx a burzsoá állam szabadságát abban látja, hogy az olyan eszközként jelenik meg, amelyet „a társadalom fölé rendeltek". Ellenben a jövőbeli szocialista államról, amelyben a munkások megszabadulnak „a korlátolt alattvalói" mentalitástól, azt mondja, hogy ez „a társadalomnak mindenben alárendelt szerve" lesz, az új társadalom építésének szolgálatában fog állni. Az akkor (és ma) meglévő államok gazdasági és társadalmi alapjáról, és ennek az alapnak a munkásosztály részéről való értelmezéséről ezt mondja: „A német munkáspárt, ahelyett, hogy a fennálló társadalmat a fennálló állam alapzataként tárgyalná, az államot, ellenkezőleg, valami önálló tényként tárgyalja, amelynek saját »szellemi, erkölcsi és szabadság-alapzatai« vannak." Marx véleménye szerint minden állam alapját a „fennálló" társadalom alkotja. Amikor a társadalom létét az állam alapjának tekintik, ez azt jelenti, hogy a társadalom fennálló osztályviszonyai az állam valós társadalmi alapját képezik. Más szóval egy adott társadalom jellemző társadalmi-gazdasági viszonyai döntő jellemzői az adott államnak.

Az állam és a társadalom egymáshoz való viszonya a munkásosztály számára igen fontos következményekkel bír. Amennyiben a munkásosztály új szocialista társadalmat akar, akkor új államot is akarnia kell. Az új társadalom nem építhető fel egy olyan helyzetben, amely egy eltérő társadalomnak felel meg. A munkásosztály illúziója a burzsoá államtól követelni a munkásosztály burzsoá kizsákmányolásából finanszírozott kisegítését.
A burzsoá állam gazdasági és társadalmi alapjának megítélésekor a termelési viszonyok burzsoá jellege a meghatározó. A termelés kapitalista módjának keletkezésével és fejlődésével keletkezik és fejlődik a burzsoá államiság. Ha megszűnik a társadalmi-gazdasági viszonyok tőkés jellege, akkor megszűnik a burzsoá állam is. Ahogy Marx mondja: „Ilyen értelemben beszélhetünk a mai államiságról, szemben a jövendővel, amikor ennek az államiságnak mai gyökere, a polgári társadalom már elhalt."

Az állam elhalásának elméleti és gyakorlati jelentőségét - a hatalom megragadása előtt - Lenin is kiemelten fontosnak tartotta, és szívesen írt arról, hogy Marx szerint a proletariátusnak csak elhaló államra van szüksége, azaz olyan államra, mely úgy van berendezve, hogy az elhalásra van ítélve, hogy annak okvetlenül el is kell halnia. Kifejtve Marxnak az állam elhalásáról szóló tanítását, Lenin ezt írja Az állam és forradalom c. művében: „Az állam elhal, amennyiben nincsenek többé tőkések, nincsenek többé osztályok, s ezért semmiféle osztályt nem lehet elnyomni. De az állam még nem halt el egészen, mert megmarad még a „polgári jog" védelme, amely szentesíti a tényleges egyenlőtlenséget. Az állam teljes elhalásához a teljes kommunizmusra van szükség."
E megállapítások után térjünk vissza Marxnak az „állam elhalása” elképzelés kapcsán annak tárgyának és módszerének megindoklásához. A kérdésre: „milyen változáson megy át az államiság a kommunista társadalomban?” Marx így válaszol: erre a kérdésre csak tudományosan lehet felelni. A tőkés és a kommunista társadalom között van egy időszak, melyben a tőkés társadalom forradalmi úton kommunista társadalommá alakul át. Ennek megfelel egy átmeneti politikai időszak, melynek az állam nem lehet egyéb, mint a proletariátus forradalmi diktatúrája.

Marxnak A gothai program kritikája című munkája kiemelten fontos hozzájárulás a szocialista eszmékhez az államfelfogás tekintetében, és a szocialista társadalom jogi és politikai rendszerének megalkotása, az állami kényszer funkciójának értékelése szempontjából is.

Karl Marx: A gothai program kritikája c. műve  Marx és Engels válogatott művei 3. kötetében található a 163-180. oldalakon, illetve az 1969-es kiadású Marx és Engels Művei 19. kötetének 11-30. oldalain. De ha nem akarsz sokat keresgélni, megoldjuk, hogy hozzájuss. Írj nekünk bátran a forradalmiforras@gmail.com címre vagy privátban a Forradalmi Forrás nevű facebook oldalunkra!
---
Csatlakoznál az olvasói körünkhöz? Írj ránk Facebookon, vagy a forradalmiforras@gmail.com címen!