Forradalmi Forrás

Amikor a bolsevik párt öngyilkosságot követett el (II.)

2018. november 08. - Forradalmi Forrás

Reakciók a harmincas évekből

Bukharinnak önkritikát kellett gyakorolnia ahhoz, hogy a párt kegyét újra elnyerhesse. Ami kitűnik a Getty által leközölt beszéd átiratból az az, hogy 1930-ban még az önkritikai beszédekben elfogadott volt a humorizálás, élceskedés – ezeket a hallgatóság nevetve fogadta. Ugyanez 1933-ra már elképzelhetetlen volt: „a párt elleni viccek a párt elleni agitációval érnek fel”, mondja Shkiriatov.

 

A bocsánatkérő, önkritikai rituáléknak többféle funkciójuk volt. Pragmatikus szerepet játszott az elit szemszögéből mikor a vádlott bűnbakként eljátszotta a rá osztott szerepet, példát szolgáltatva a nomenklatúra alsóbb rétegei számára, de a változó irányelveket is jelezhették ugyanígy. Ezek a színdarabok kiváló lehetőséget biztosítottak a Központi Bizottság egységének rituálé-szerű megerősítésére, az egységet fenyegetők lejáratására. Ezeknek a rituáléknak más hatásai is voltak. Felszólaló felszólaló hátán élt a kritika lehetőségével, a bocsánatkérő személy beszédének beköpés-szerű félbeszakításaival. A kollektív vádaskodás megerősítette a hatalmi egységet, a résztvevők identitásának újrakovácsolására vagy megőrzésére adtak lehetőséget.

 

A bolsevikok mindig is elválasztották a politikai- és magánéletüket. Míg a Lenin és Zinoviev között folyó hatalmi kérdésekről szóló keserű politikai disputák nem akadályozták meg őket abban, hogy személyes kapcsolatot ápoljanak, addig 1932-re a tét oly nagyra duzzadt, hogy a bolsevikok személyes kapcsolataikat és baráti jóindulatukat is feláldozzák a reálpolitika oltárán.

 

Kortünetként említendő az 1932-ből származó Riutin-féle Marxista-Leninista Platform illegális kiáltványa, amely megágyaz az elit paranoiájának. A titokban megfogalmazott, sokszorosított és kipostázott kiáltványt a titkosrendőrség elsődleges prioritásaként vadászta. Nem véletlen, hogy eredeti és teljes példányról nincs tudomásunk, csak az NKVD saját archívumában tudott csak fellelni pár részletet belőle szerzőnk:

 

Marx, Engels, és Lenin művei mellé állítani Sztálin »műveit« olyan, mint Beethoven, Mozart, és Wagner kiváló zeneszerzők műveit egyként kezelni egy utcai verklis repertoárjával. Lenin vezető volt, és nem diktátor. Sztálin diktátor és nem vezető. A proletárforradalomnak jó vezetőkre van szüksége, nem diktátorokra. [...] »A kulák osztály elpusztítása” szlogen az elmúlt két és fél évben döntően nem a gazdag parasztokat sújtotta, hanem a közép- és szegény-parasztságot. Jelenünkben a kulákság mint elkülönülő szocio-gazdasági réteg már nem létezik. [...] A párt teljes vezetősége, Sztálintól egészen a regionális titkárokig, teljes mértékben tudtában vannak annak, hogy szakítottak a leninizmussal, hogy erőszakkal élnek a párton belüli és kívüli tömegek ellen. De annyira belegabalyodtak abba a helyzetbe, amit saját maguk hoztak létre, olyan zsákutcához, olyan ördögi körhöz vezettek, hogy ők maguk sem tudnak kitörni abból.”

 

A Riutin csoporthoz hasonló képet fest az első Ötéves Terv utáni Szovjetunióról a száműzetésben élő Trotsky: az erőszakos kollektivizálást katasztrófának nevezte, az elsietett és önkéntes alapokon nyugvó iparosítás ellehetetlenítette a racionális tervgazdálkodást.

 

margaret-bourke-white-iron-puddler-red-october-rolling-mills-stalingrad-1930.jpg

 

Getty megjegyzi, hogy létezett egy olyan elmélet a történészek körében, hogy Sztálinék már 1932-34 körül elkezdték tervezni a párt tisztogatást, de úgy véli, hogy az általa elsőként feldolgozott források ennek lehetőségét kizárják. Ebben az időszakban a „kihágásokat” egyéni ügyekként tárgyalták még és nem előre megtervezve. Az is erre utal, hogy enyhe és súlyos büntetések még váltakozhattak ebben a korszakban.

 

Elnyomás, legalitás, párttisztogatás

 

Bárki, aki úgy érzi, hogy letartóztatást kell elrendelnie, beleértve azokat is, akiknek legális értelemben erre nincs felhatalmazása, elrendelheti azt. Nem csoda tehát, hogy a letartóztatások ilyen orgiája közepette azon állami szervek, melyeknek van felhatalmazásuk minderre, beleértve a rendőri szerveket, teljesen elveszítették az arányosságra való törekvés képességét.” (A Központi Bizottság körlevele 1933-ból.)

 

A törvényesség cinikus ciklikusságot mutatott: az új irányelv dicshimnuszt zengett arról az irányelvről, melyet leváltott, majd a felelősséget azokra hárította, akik a leváltott irányelvet „eltorzították,” vagy „nem megfelelően alkalmazták.” Ha Moszkva irányelve először erőszakra bátorított fel, majd hamarosan ez megváltozott, akkor azokat korholták, akik az eredeti irányelvet végrehajtották, arra használva ki a helyzetet, hogy a hatalmat tovább centralizálják.

 

A párttisztogatás tradicionális eseménynek számított 1918-óta. A kizárások eredetileg nem politikai alapon történtek, hanem a felduzzadt tagságot próbálta minőségileg felügyelni: karrieristáktól, bürokratáktól, csalóktól és inaktív tagoktól szabadultak meg. A harmincas évekre a kizárási okok között megjelentek ideológiai kategóriák is: aláásók, kulák-szimpatizánsok, stb., megnyitva a lehetőséget a politikai leszámolások előtt.

 

shaikhet-electrification.jpg

 

A hétköznapi emberek memoárjai szerint 1934 „jó évnek számított” – az első Ötéves Tervhez kapcsolható terror enyhülni látszott, a rendszer megindult a normalizáció útján. A Politbüro titkos dokumentumai szerint kialakult az a konszenzus, hogy az osztályellenség hátrébb vonult, az elnyomáson enyhíteni lehet. Alkotmányosság felé vezető kezdeményezések születnek meg, Sztálin 1935-re bevezeti az új, titkos és általános választójogon alapuló választási rendszert. A rezsimet átjárta az az érzés, hogy rendszerük eléggé megerősödött ahhoz, hogy demokratikus alapokon szervezze újra önmagát, leváltva a terror gépezetét.

 

1934 december elsején mai napig tisztázatlan körülmények között Sergei Kirov Politbüro tag politikai orgyilkosság áldozatává válik. Két nappal rá Sztálin személyesen írja alá az elhíresült terror-ellenes határozatot, amely bírósági ítélet nélkül engedélyezte a vádlottak kivégzését. A Nagy Terror alatt ez a határozat több ezer ember halálának adta „legális” alapját. Nincs bizonyíték arra, hogy Sztálinék szervezték volna meg Kirov orgyilkosságát, a történészek egyre inkább afelé hajlanak, hogy ez kizárható, viszont afelől semmi kétség sincs, hogy Sztálinék politizálttá tették az incidenst, politikai összeesküvésnek állították be.

 

A Kirov gyilkosságot követő titkosrendőrségi statisztikák árulkodóak. A letartóztatások száma nem nőtt 1935-ben, sőt kevesebb volt, mint 1929-óta bármelyik évben. Ami változóban volt az a letartóztatások jellege: átpolitizálttá váltak.

 

A húszas évek óta kialakult regionális pártvezetőség kiskirályságokká alakul át. Megjelenik az a tendencia, hogy a központilag elrendelt párt-tisztogatásokat a helyi vezetők a hierarchiában egyre lejjebb és lejjebb alkalmazzák csak, s ezzel párhuzamosan kialakul az az igény, hogy a kulcsembereiket megtartva bűnbakokra háríthassák a felelősséget. A Központi Bizottság nem volt megelégedve az eredményekkel. Felváltva rendelték el a szűrések leállítását, új feltételek mentén való újrakezdését, annak reményében, hogy a korrupt vezetőséget csapdába ejthetik. A regionális párt titkárok ezer számra bocsátották el a párttagokat, több esetben életeket tönkretéve ezzel. Nem egy olyan öngyilkosságról tudunk, ahol még a hátrahagyott levelükben is az ártatlanságukat bizonyítgatják az áldozatok, akik a pártból való kizárás következtében elvesztették munkájukat, lakásukat, egyszóval egzisztenciájukat.

 

A tisztogatások más-más előnyökkel jártak a nomenklatúra különböző rétegeiben: Sztálinék számára biztos eszköz volt a helyi kiskirályok támogatóbázisának megritkítására, és néha valós politikai disszidensek is előkerültek a folyamatnak köszönhetően; a regionális vezetők számára, akik a helyszínen felügyelték a tisztogatást, kitűnő lehetőséget biztosított kritikusaik eltávolítására, és a feltörekvő ellenfeleik ellehetetlenítésére, továbbá teljesítményükkel jelezhették Moszkva felé rátermettségüket és hűségüket. A kizárt tagok panaszai elérték Moszkvát is, ahol legtöbbször rutinból a kukában landoltak a panaszos levelek. Azokban az esetekben viszont, amikor nyilvánosan is „felkarolták” az áldozatul esett „kisembert,” csak azért tették, hogy precedenst teremtve számolhassanak le a regionális vezetőkkel. Sztálin a „kis emberek védelmezőjeként” mutatkozhatott, a hivatalos bürokratikus hierarchiát kikerülvén értesülhetett egyes vezetők kihágásairól. Így érhették el, hogy a nomenklatúra középső szintje fölött irányításuk lehessen, mindezt úgy, hogy az egész rendszer tekintélye mindeközben ne sérüljön.

 

lenin-statue-1991-e1360897863461.jpg

 

Jól mutatja a korszellemet: Sztálin a bizottsági ülésen a tisztogatással megbízott Yezhovot kritizálja a mértéktelen kizárásokért, majd három hónappal rá megbízza a Nagy Terror vezetésével. Csak ebben a kontextusban értelmezhető a „trockista” szó értelemváltozása. Eredetileg csak azokat illette ez a jelző, akik a húszas évek hatalmi vákuumában a balszárny résztvevői voltak. A harmincas évek elejére már kiegészül a jelentés: beleértették azokat is, akik valaha bármilyen platformon együtt szavaztak Trotsky-val, vagy beszédeikben védelmükbe vették az előbbieket. 1936-ban a Politburo hivatalos nyilatkozata új definíciót hirdetett meg: már nem a vitákon belüli ellenfelekről volt szó, hanem fasisztákról, kémekről, szabotőrökről.

 

Parasztoktól fogva egészen a Politbüro tagokig a „gonosz összeesküvőkről” szóló narratíva termékeny táptalajra talált. A hétköznapi ember számára ez lehetséges magyarázatként szolgált a mindennapok nyomorára. A rendszer iránt lelkesedők számára magyarázhatta, hogy miért hoz sokszor a szocializmust építő munkájuk átlagon aluli eredményeket. A nomenklatúra tagjainak ez jó alibiként szolgált a konkurenciájuk eltüntetésére. A lokális vezetők számára újabb lehetőséget adott kritikusaiktól való megszabadulásra. A Politbüro tagoknak jó kifogást biztosított arra, hogy saját felelősségüket ne firtassák, illetve, hogy újabb egységet kovácsolhassanak.

 

A gonosz összeesküvők képe a társadalom egészét kielégítő konstrukció volt. Egy kérdés maradt csak: kik is ezek az összeesküvők valójában?

 

A párt öngyilkosságot követ el

Az 1937-es Februári-márciusi Plénum eredetileg a következő meghirdetett témák körül forgott volna: ellenzék mint ellenség, a káderek figyelmetlensége és mulasztásaik, káderek újra-képzése, stb. A plénum kezdetével viszont a témák összemosódtak. Részben az „alulról érkező kritika” kampánynak köszönhetően a provinciák inkompetens, erőszakos vezetőségét is ellenségnek festették le. A „figyelmetlenül eltűrni az ellenséget” az „ellenség bujtatásává” vált, azaz maga is ellenséges magatartássá értékelődött át. A párttagság elnyomása maga is „trockista szabotázzsá” változik.

 

A Központi Bizottság abban reménykedett, hogy a májusban tartandó első titkos választás a helyi vezetőket megbuktatja, de az eredmény kiábrándította őket, hiszen többségük sikeresen megtartotta pozícióját. Másik problémaforrást az NKVD jelentette: a regionális „családi körök” a helyi titkosrendőrség vezetőségét is magukba olvasztották. Amennyiben az NKVD vezetők helyükön maradnak, a kritizált helyi vezetőket sem lehet eltávolítani. 1937 tavaszán csendben leváltják a regionális NKVD vezérkart.

 

A világ megrendült 1937 június 11-edikén: a Szovjetunió bejelenti a Vörös Hadsereg nyolc legfőbb vezetőjének hazaárulás megalapozott gyanúja okán való letartóztatását, Németországnak és Japánnak végzett kémkedéséért való elítélését. A legtöbb bizonyíték arra mutat, hogy tényleg elhitték, hogy létezett ilyen összeesküvés, viszont az sem kérdéses, hogy a hadsereg lett volna az utolsó szervezet, amely megállíthatta volna a terrort. Az utólagosan végzett feltárómunkák megállapították, hogy a vallomásaikat dokumentáló papírokon a vádlottak vére kimutatható. Ezt követően 980 vezérkari tisztet fognak el, sokukat megkínoznak és kivégeznek. 1937-ben a tisztek 7,7%-át elbocsátják, 38-ban újabb 3,7%-ot. Összesen 9.941 tisztet tartóztatnak le, 23.434-et bocsátanak el letartóztatás nélkül.

 

stalins-monument-was-a-massive-granite-statue-honoring-joseph-stalin-in-prague-built-1955-destroyed-1962.jpg

 

A generálisok megbuktatása az összes szinten és összes szakterületen lévő káder elleni terror országos kirobbanását eredményezte. 1937 második felére a legtöbb népbiztost, szinte az összes regionális párttitkárt, és több ezer más pozíciót elfoglaló kádert árulónak bélyegezve letartóztatnak, 40-re szinte mindannyiukat kivégzik. A Központi Bizottság több tagja is áldozatul esik: egyöntetű többséget élvező szavazatokkal írtja saját magát a szervezet. A kampány teljesen irányíthatatlanná vált: az összes szinten lévő hivatalnok saját társai letartóztatását sürgette, tisztogatások és ellen-tisztogatások söpörték át a vezetőség különböző csoportjait.

 

A 1937-38-as Nagy Terror nem csak a vezetőséget érintette. Több vezető is tömeges letartóztatásokat rendelt el, annak reményében, hogy saját irhájukat ezzel menthetik. Válaszul a tagság elítélte a vezetőséget. A terror során mindenki mindenki ellen harcolt. Az Orosz kormány által 1995-ben nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint ebben az időszakban 681,692 embert ítéltek golyó általi halálra.

 

Hivatalos letartóztatási kvótát írtak ki, amit a helyi vezetőknek, rendőrségnek, bíráknak teljesíteniük kellett saját belátásuk szerint. Mindenkire kiterjedő hisztéria, kém-mánia, xenofóbia uralkodott el az országon. A titkosrendőrség német, lengyel, kínai, lett, görög, észt, finn, bolgár, macedón, román, iráni, afgán és egyéb etnikai közösségek tisztogatásához fog hozzá, a Politbüro engedélyezésével. A titkosrendőrség külön kitért a bélyeggyűjtők letartóztatására, a lakosságon belüli eszperantót tanulókéra. A „mongóliai lámák” felderítésére külön határozat születik. Itt nem az ellenség elpusztítása volt a cél – célszerűségről mint olyanról nem lehet beszélni –, itt a vak düh és pánik robbant ki. A rendszer irányításra való képtelenségét fejezték ki az események. A terror nem irányelv volt, hanem annak hiánya. Annak hallgatólagos beismerése, hogy nem voltak képesek az országot vezetni csak erőszakon keresztül.

 

A szerző a harmincas évek áldozatainak számát két millió környékére becsüli. Az „öreg bolsevikok” nagyjából 80%-a odavész: statisztikailag a legnagyobb veszélyt a legfelsőbb rétegekben betöltött pozícióik jelentik.

 

*

 

A beszámolót író pár következtetése

A párt demokratikus (ízlés szerint: organikus) centralizmusáról: úgy vélem, hogy nem csak elviekben helyes, de míg életképes alternatívát nem képesek kommunisták felmutatni, gyakorlata szükségszerű – ha úgy tetszik: a valósághoz igazított szükségszerű rossz. Ezen álláspont őszinteségét – úgy vélem – a más irányzatokhoz tartozó kommunista kritikusoknak is el kell ismerniük, még akkor is, ha egyáltalán nem értenek vele egyet. De mi ez a valóság, és ez a hozzá igazított szükségszerű rossz? Előbbi: a kapitalizmus minden politikai közösségbe beszivárgó individualizmusa, mely az azt alkotó egyéneket, ahogy gyülekezetükről kívülre teszik lábukat, újra és újra megmételyez, letérítve őket a kollektivizmus gyakorlatáról. Utóbbi: felelősségek, követelmények, pozíciók, párton belüli specializációk, vágyaink fájdalommal járó újra-igazítása. A kommunista párt egy olyan tágabb társadalmi erőtérben nyújt óvóhelyet, melynek az egyénekre ható elnyomó erőszaka (mindenütt jelenvalóságának köszönhetően) szinte észrevehetetlen, s teszi mindezt – mint minden emberi intézmény – botladozva, hibákat ejtve, de mindenekelőtt: kollektív, felszabadító erőszakával.

 

Egy kommunista pártnak viszont képesnek kell lennie a történelem (általa előidézett) változó fázisaihoz való alkalmazkodásra. Lényegesen másféle működésformát követel meg a forradalom előtti állapot (itt nem csak a kommunista párt adott országának sajátosságai irányadóak), a forradalom heve, a lehetséges reakció, és konszolidáció időszaka. Getty könyvét olvasva elkerülhetetlenül az a benyomásunk alakul ki, hogy a bolsevikok pártja ezen a kihíváson nem volt képes úrrá lenni. A cári korszak illegalitása által kikényszerített konspiratív átszerveződés, az átmeneti kormány alatt megkezdődő tömegpártosodás, a polgárháború barakkosodása, majd a konszolidáció bürokratizálódása mind-mind történelmi üledékként rakódott rá a bolsevik pártra, így a könyv által tárgyalt időszakban egy borzasztó frankesteinként – konspiratív, tömegeket felkaroló, barakk-mentalitású, bürokratikus szörnyetegként – lép színre. A megviselt, hibrid párt „egysége” igen hamar bűntársi viszonyt fog takarni, a közös hibák eltussolását, a párt-konformizmust eredményezi.

 

Nem véletlen tehát, hogy a forradalom után ahelyett, hogy a nép megosztottságának közvetítésére és feloldására alkalmas eszközzé válna, ellenkezőleg, annak felnagyítója lesz; pártállammá alakulásával saját természetét lenyomatként (ketyegő bombaként) hagyja ott minden egyes felépített rétegen és apparátuson.

 

A rituálékról: a nomenklatúrán belül kialakuló szertartások többnyire spontán módon keletkeztek, kiegészítve és szerves részévé válva a kiépülő rendszer hibáinak. Nincs emberi közösség rituálék nélkül, viszont megkülönböztetendő a tudatosan kialakított, megérvelt, rögzített rituálé – melynek előnye, hogy mivel kimondott, megváltoztatható – a múltban tudatosan kialakított, de eredeti funkciójától megválótól – mely eredeti és nyílt funkcióját elveszejtve szemünk előtt, de tudtunk nélkül karolhat fel újakat, ld. fentebbi hiba beismerő beszédek – és a többnyire kulturális hátterünkből származó, hatást kifejtő, teljesen tudattalanoktól.

 

dismantled-statue-of-stalin-in-budapest-hungary-ca-1990.jpg

 

A föld kollektivizálásáról: teljes patt helyzet alakult ki a polgárháború után. A végletekig lecsupaszított parasztságot nem lehetett volna azonnal rávenni a TSZ-esítésre, viszont a piaci rendszer hozta magával a kapitalista sajátosságokat. Nem hiszem, hogy lett volna „megfelelő pillanat” a kollektivizálásra, de nem lehetett elkerülni sem. Makhno-ék pl. teljes mértékben képtelenek voltak rendszeres árucsere kialakítására a parasztság és munkásság között, Katalóniában a parasztságra volt bízva, hogy akarnak-e kollektivizálni vagy sem, s mindez a gazdag parasztságnak kedvezett. A jelenlegi helyzet Magyarországon kedvezőbb, hiszen az agrárium javarészt egy tucat ember tulajdonát képzi, így a kollektivizálás könnyebben kivitelezhető.

 

Sokszor felmerül, hogy mi a gyakorlati haszna az ideológia-elméleteknek. Láthattuk, hogy hogyan fest (siralmasan) egy ideológiai-kritikában képzetlen banda. Az általuk létrehozott rendszerből eredő spontán látszatokat saját maguk is elhitték, ezeket bár részben alakítgatták maguk is – a kettő nem zárta ki egymást. Semmi kétség afelől pl., hogy Orbánék a sorosozást, bevándorlózást egyszerre konstruálják és egyben bűvkörébe is kerülnek.

 

A Marxista problematika változatlanul: az állam és bürokrácia milyensége, a forradalom utáni társadalom transzformációjának konkrét lépései, a párt szerepe mindezekben, stb. Naivnak találom a párt és állam nélküli elképzeléseket, mi több, e fő problematika gyáva és ideológiailag fűtött elkerülésének tartom. Mint láthattuk nehezen beszélhetnénk szovjet államról, sokkal közelebb állt a valóság a bandák összetartásáról és frakciók háborúiról az egység látszata, színfala mögött.

 

A munkásoktól elkülönülve kialakított tervutasításos rendszer hol nem volt részleteiben megfelelően kidolgozva, a tömegek voluntarizmusára támaszkodott – míg egyik kezével elmarja a munkásoktól a gazdaság irányítását a nomenklatúra, az elkerülhetetlen sikertelenséget másik kezével a nép közé szórja. A szabotőr-paranoiának így ágyaz meg a felelősök hiánya.

 

Egységes rendszerről egy olyan időszakban, ahol általános csak a fejetlenség és megosztottság volt, nehezen beszélhetnénk. Szükségképpen kicsorbul az éle minden olyan elméleti „szovjet rendszer, minek nevezzelek?” konstrukciónak (állam-szocializmus, állam-kapitalizmus, degenerált munkásállam, a vörös burzsoázia rezsimje – csak hogy párat említsünk), mi több, maga is bedől a Sztálin-korszak által keltett egység-illúziónak, amely a rendszer lényegéhez tartozó kaotikusságot elfedi.

 

---

Csatlakoznál az olvasói körünkhöz? Hozzá szeretnél férni a tárgyalt könyvhöz? Írj ránk Facebookon, vagy a forradalmiforras@gmail.com címen!

A bejegyzés trackback címe:

https://forradalmiforras.blog.hu/api/trackback/id/tr2414360449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kintornas 2019.08.05. 20:54:16

Mitől is vagytok ti forradalmiak?

Az Acélembert gyalázni régóta nem kunszt. Ahogy hajdan az eretnekeket és boszorkányokat se volt kunszt szidalmazni -, miközben a máglyán PÖRZSÖLŐDTEK. Jó pont volt az ilyesmi a tiszteletes úrnál, a kegyúrnál, a jegyző úrnál és tanító úrnál is.

És ma is az.

Pörzsölés, pörzs, az ánglus ezt úgy írja, hogy PURGE: ... The Great Purge...

Hogyan is lesz valakiből boszorkány? - Hát úgy, hogy az értelmiség annak nyilvánítja.

Szegény Marcsi is úgy kezdte, hogy a templomtorony körül röpködött seprőnyéllel a lába között, de aztán már kevésbé mókás dolgok következtek: közösülés az Ördöggel, gyerekek megrontása és a többi.

Mao-t hamarább megkaraktergyilkolták mint Sztálint. Mivel Kína messze van, így 1968-ra kész is voltak vele. Így ma már nem 1966-ot - a Nagy Proletár Kulturális Forradalmat - dicsőítjük, hanem annak az ellencsapását - a Prágai Tavaszt. Az egyetemisták, a rendszerváltó értelmiség forradalmát a mocskos prolik diktatúrája ellen. TGM és más intellektuálisok 68-asoknak vallják magukat. Különben Che a kettő között, 1967-ben halt meg Bolíviában.

De a 70-es években, amikor iskolába jártam, a tankönyvben Sztálin még mindig egy hős volt. Amit felróttak neki az a "személyi kultusz" és "túlzott hatalomkoncentráció" voltak. Szó nem volt - akkor még - kivégzésekről meg GULAG-ról.

en.wikipedia.org/wiki/Anti-revisionism

Viszont azokban az időkben még megnyilvánultak bizonyos "gyorstalpalós sztálinista bunkók" és mondogatták, hogy vége a szocializmusnak, mert a Sztalinjóskát kibaszták a mauzóleumból. Tehát vissza fognak jönni a nácik és hogy mikor, az már csak idő kérdése. Erre a nagyokosok kigúnyolták őket és rájuk uszítottak olyan alakokat, mint amilyen Hofi Géza is volt.

Folyt csendesen a szocializmus "megreformálása".

Aztán a Peresztrojka idején az intellektuálisok felvetették azt, hogy: a kommunizmusnak voltak áldozatai. Ha te mondod, akkor biztos voltak - így a magamfajta középfokú bunkó - de miért olyan fontos ez?

- Nos, ma már tisztán látszik hogy miért...

Rozsnyai szavaival: A „peresztrojka” utolsó egy-két évében Sztálin áldozatainak száma szinte hónapról hónapra emelkedett.

Per pillanat Böjte Csaba testvér - a diplomás koldulóbarát - 70 millióról prédikál.

Ma már nem vitás, hogy Sztálin egy pokolfajzat, valami transzcendens lény. Dolfi csak pajkos hülyegyerek hozzá képest. Olyan ez a Sztálin, mint Belzebúb, Lucifer, vagy maga a Sátán. Sőt, még tőlük is undorítóbb. Többé nem LEHET racionális vitát folytatni vele kapcsolatban. Bár nem is igazán szabad - hisz a kommunizmus bűneinek tagadása az bűncselekmény. De anélkül is: Itt a rációnak már lőttek. Szevasz ész! Ez itt már a tömeghisztéria, az uszítás, az ördögűzés területe. Ez már a Spanyol Inkvizíció logikája.

Nos hát ezért volt olyan fontos az IQ bajnokainak az, hogy a kommunizmusnak legyenek áldozatai... - és ugyanezt csinálták a középkori boszorkányokkal és eretnekekkel a korabeli rektorok és megmondóemberek is. Tkp. semmi sem változott.

Az Acélember bűne bűne az volt, hogy megvédte a proletárok államát a külső és belső ellenségtől. Ne csodálkozzatok hát azon, hogy az utcán a nácik masíroznak! Inkább mondjátok szépen utánam a Tudásalapú Hitvallást:

Hiszek az IQ-ban,
Hiszek a Tudásban,
A Posztgraduális Mindenhatóságban,
Hiszek Sztalin Jóska Holodomorjában!

- Mindörökké, ámen.

nandras1951 2019.08.06. 15:07:43

@kintornas:
Kedves értelmiségi-fob Móricka! Te ismét összekevered a szezont a fazonnal. Ha középkori boszorkányüldözést használod a kommunista mozgalom 1928 utáni állapotának analógiájára, akkor a kommunizmust vassal és vérrel védő sztálini rendszer analógja a Szent Inkvizició és a rendszer ellen összeesküvő népellenségek az eretnek boszorkányok. Hogy szerinted a sztálinizmus a kommunizmus adekvát védelme, az a te szíved joga, de akkor ismerd el, hogy a jézusi tanok adekvát védelmezői nem az eretnekek voltak, hanem a Szent Inkvizició, aki jogosan írtotta az eretnekeket, ahol csak tudta. És akkor az Acélembert ugyanúgy nem kunszt hamisan bűnökkel vádolni, mint a nagyszerű Szent Inkviziciót, akinek ökle jogosan és tiszteletre méltóan csapott le Jézus ügyének meggyalázóira. Legalább is így lennél következetes.

További sok sikert kívánok neked az alacsony IQ-d és mérhetetlen műveletlenséged csillogtatásában.

nandras1951 2019.08.06. 15:18:01

Csak halkan jegyzem meg, hogy azon a képen, ahol a paraszt-házaspár az "Iljics lámpácskáját" nézegeti a háttérben nem Sztálin, hanem Frunze portréja látható, azé a Frunzéjé, aki Sztálinnal szemben Zinovjev oldalán állt, és akit - egyes feltételezések szerint - Sztálin titkos parancsára öltek meg műtét közben.

kintornas 2019.08.06. 20:31:20

@nandras1951:

Maradt még olyan valaki, aki 1924 és 1953 között halt meg és nem Sztálin titkos parancsára ölték meg?

A boszorkányüldözést pedig a Sztálin-ellenes hisztériával hoztam összefüggésbe. Nem érted te amit írok, és nyilvánvalóan nem is akarod érteni -- de nem is éri meg nekedi.

nandras1951 2019.08.06. 21:57:39

@kintornas:

Tudod, egy hozzád hasonló értelmiség és IQ fob prolinak nem szabad ám ilyen okosnak lennie! Frunze szinte minden parancsnoktársa (talán a NKVD-seket géppuskás osztaggal váró Bugyonnijt kivéve) koncepciós perben ítélték halálra és végezték ki. Ezt figyelembe véve az, hogy a Kreml-kórházban Sztálin utasítására gyilkolták meg operáció közben Frunzét, ha nem is bizonyított, de ki sem zárható.

Azt meg nem árt, ha tudod, hogy a Szent Inkvizició ölte meg az eretnek boszorkányokat és nem fordítva. A sztálini nagy terror (és a kelet-európai "népi demokráciák" "kis terrorjainak") főszereplőit vagy soha nem vonták felelősségre, vagy ők maguk is a sztálinista terror áldozataivá váltak (Jagoda, Jezsov és bizonyos mértékig Berija is - hiszen a sztálinista Hruscsov és Zsukov sztálinista eszközökkel tüntette őt el) - antisztálinista Nagy Terror nem létezett. Úgy, hogy az, hogy "a boszorkányüldözést pedig a Sztálin-ellenes hisztériával" hoztad összefüggésbe - ordenáré, kegyeletsértő aljasság a részedről. De igen jellemző ...