Forradalmi Forrás

Piketty_A Tőke a 21. században

2018. június 24. - Forradalmi Forrás

Könyvbeszámoló - Thomas Piketty: A Tőke a 21. században

A vitathatatlan valóság az, hogy a gazdagság annyira koncentrált,

hogy a társadalom nagy része nincs is tudatában a létezésének.

Sokan azt hiszik, hogy a vagyon birtokosai valamilyen valóságon túli vagy titokzatos

szervezetek. Ezért annyira fontos, hogy módszeresen és szisztematikusan

tanulmányozzuk a tőkét és annak eloszlását.” (idézet a könyv 276. oldaláról)

 A könyv Párizsban jelent meg 2013-ban francia nyelven, magyarul pedig 2015-ben Balogh-Sárközy Zsuzsanna fordításában. Az alábbi összefoglalót a magyar fordítás alapján írtam. A végén rövid véleményemet is hozzátettem.

piketty_mem_magyarul_1.jpg

Piketty könyvéről sokan sokfélét írtak már, én most fejezetenként tekintem át főbb megállapításait - persze a teljesség igénye nélkül, hiszen nagyon terjedelmes műről van szó. 

1. Jövedelem és kibocsátás – madártávlatból

Piketty a könyv e fejezetében felvázolja a nagy képet.

1900-1980 között a globális GDP (bruttó hazai össztermékek) 70-80%-át Nyugat-Európa és Észak-Amerika adta, míg, 2010-ben ez az arány 50%. Lezajlott tehát egy kis közeledés az egyes országok GDP-i között, de az egy főre eső GDP-kben most is nagy a különbség. Fontos látni, hogy Európán és Amerikán belül a centrumban (Nyugat- és Észak-Európa, illetve Észak-Amerika) 2-4-szer nagyobb az egy főre eső GDP a két földrész perifériájához képest.

Vásárlóerőparitáson számolva a világ legtöbb országában az egy főre eső GDP 150 és 3000 euró között mozog. A globális átlag 700 euró, ami nagyjából Kína szintjének (600 euró) felel meg.

A szegényebb országokba áramló tőke növeli a GDP-t, de nem feltétlenül növeli a nemzeti jövedelmet, hiszen a külföldi tulajdonú vállalatok profitjuk egy részét (vagy akár az egészet) külföldre utalják, és ez egy olyan tétel, amelyet a nemzeti jövedelem kalkulálásakor le kell vonni. Piketty szerint nem azoknak az országoknak nőtt leggyorsabban a nemzeti jövedelme, ahol sok volt a külföldi tulajdonú cég, hanem éppen ellenkezőleg: a külföldi tőke beáramlását erősebben korlátozó országoké. Ez utóbbi országok inkább a hazai technológia, képzés fejlesztésére koncentráltak és ezzel értek el gazdasági sikereket.

2. Illúziók és valóság – a gazdasági növekedés

1700-2012 között éves átlagban 1,6%-kal nőtt a globális GDP, ennek pont fele-fele adódott a lakosságszám emelkedéséből és az egy főre eső kibocsátás növekedéséből. A 19. sz. végéig gyakorlatilag nem volt infláció. A jövedelmek összege stabilan jelezte a társadalmi osztályhelyzetet. A kényelmes megélhetéshez az átlagjövedelem 20-30-szorosa kellett. Az 1. világháború finanszírozása, majd az azt követő gazdasági válságok idején jelent meg az infláció.

 1913-2012 között éves átlagban 3%-kal nőtt a globális GDP. A szerző szerint a gyorsabb népességnövekedés a vagyoni egyenlőtlenség csökkenését segíti, mert így az öröklött vagyon szerepe csökken, de azért is, mert a népességnövekedés nyomán megjelenő új gazdasági, társadalmi funkciók megjelenésével új rétegek emelkedhetnek fel. Viszont félrevezető lenne az életszínvonal hirtelen emelkedéséről beszélni, hiszen közben a javak, szolgáltatások skálája egyre színesebb, miközben azok árai egymáshoz viszonyítva különböző ütemben emelkednek. A szolgáltatások súlya a gazdaságon belül például jelentősen nőtt (és egyre többen dolgoznak ilyen munkakörökben), de közben a szolgáltatások termelékenysége nem nő annyira. Az áraik viszont igen. Az állami szolgáltatások privatizálása csak látszólag növeli a GDP-t, mert amikor már a magántőke végzi ezeket a szolgáltatásokat, akkor magasabb árakon teszi ezt, mint korábban az állam. És magasabb árakkal számolva természetesen magasabb GDP jön ki.

3-4. Hasonlóságok és különbségek egyes országok között[i]

 Nyugat-Európában és Észak-Amerikában a tőke/nemzeti jövedelem arány jelentősen csökkent a két világháború során és e két háború között is, de mára visszaállt a 19. századi kb. 600 %-os összes tőke/nemzeti jövedelem arány. A tőkén belül az idők során a termőföld súlya jelentősen csökkent, míg az ingatlan, ipari- és pénztőke súly nőtt.

 Ha az államadósságot nem vonjuk le az állami vagyonból, akkor azt látjuk, hogy az állami vagyon aránya a nemzeti jövedelemhez képest a 19. sz. 50 %-áról a 20. sz. második felére 100%-ra emelkedett Franciaországban és Nagy-Britanniában. Viszont a 80-as évektől azonban jelentősen csökken, és napjainkra a 20. sz. elejének arányára (kb. 50%-ra) állt vissza ez az arány.

 A német vállalatok jelentős külföldi tőkebefektetései miatt Németországban 2010-re a nettó külföldi tőkeállomány (a német cégek által végzett külföldi tőkebefektetések mínusz a külföldi cégek németországi tőkebefektetései) elérte az 1913-as szintet. Ennek az emelkedésnek a fele mindössze 10 évnek tudható be: 2000 óta különösen aktívak voltak a német cégek a külföldi tőkebefektetések terén. Németországban az összes magántőke ma a nemzeti jövedelem négyszerese, tehát alacsonyabb, mint a francia vagy angol szint, ami abból fakad, hogy az ipari tőke értékét a német esetben a vállalataik – a német rendszerből fakadóan -  alulértékelt tőzsdei értékei, és nem a könyv szerinti értékei alapján számolják, továbbá a lakóingatlanok ára alacsonyabb (a lakbérszabályozás és a német újraegyesítés hatása miatt).

 A három említett európai országban a két világháború során az összes tőke/nemzeti jövedelem arány a negyedére csökkent. Ennek csak a negyedéért felelős a fizikai pusztulás, a nagyobb része a vagyonok elértéktelenedésére és a megtakarítások visszaesésére vezethető vissza. A 2. világháborút követő államosítások gyengítették a magántőke szerepét. Piketty szerint mindez nem baj, hiszen a tőkések erős gazdasági hatalma ezzel valamennyire gyengült az 1950-es évekre.

 Az USA esetében az eredetileg alacsony tőke/nemzeti jövedelem arány az európai szint közelébe emelkedett 1700 és 1910 között. (Ugyanakkor, ha a rabszolgákat egy pillanatra a tőke részeként számítjuk, akkor ez az arány a déli államokban már eleve elérte az európai szintet. Így az egyenlőtlenségek is nagyobbak voltak az USA déli államaiban.) Itt a két világháború kevésbé vetette vissza ezt az arányt. De a 20. században a háborús sokkokat leszámítva a nyugat-európainál továbbra is alacsonyabb volt ez az arány. Míg a 18.  században az alacsonyabb tőke/nemzeti jövedelem aránynak az oka a föld alacsony ára és az volt, hogy a bevándorlók nem hoztak tőkét magukkal, addig a 20. században a progresszív jövedelemadó és a roosevelti állami beruházások fékezték a magántőke/nemzeti jövedelem arányának növekedését. Politikailag nézve az államosítások helyett hozták meg ezeket a döntéseket. A tőke/jövedelem arány az USA-ban stabilabb is, mint Európában és szintje jelenleg is alacsonyabb, így Piketty szerint talán erre is vezethető vissza az, hogy az amerikaiak elfogadóbbak a kapitalizmussal szemben. A nyugat-európai országokhoz képest kevésbé kiterjedtebb gyarmatosítás és az európaiak befektetései miatt az USA nettó külföldi tőke pozíciója kisebb. Mivel a külföldre vitt USA tőke hozama jellemzően nagyobb, mint amennyi kamatot az államadósság után fizetnek, ezért a külföldi tőke pozíciója gyengült egy kicsit az USA-n belül. Összességében a tőke 5%-a van külföldi kézben az USA-ban. Jelenleg a tőke/nemzeti jövedelem arány 450%. 

 Kanadában ezzel szemben lényegesen magasabb volt a külföldi tőke jelentősége, és a tőke/nemzeti jövedelem arány is magasabb volt. A külföldi tőke szerepe a 2. világháború után csökkent (a háborúk következtében az európaiak eladtak sok érdekeltséget), ezzel párhuzamosan a tőke/nemzeti jövedelem arány is csökkent és az USA szintjével egyezik meg napjainkban. Mivel nem volt konfliktusos a viszony a brit gyarmattartókkal, így államosítások sem tarkították a függetlenedést, ezért a magántőke szerepe erős maradt az állami tőkéhez képest.

 5. A hosszú táv nagyon fontos! - a tőke/jövedelem arány alakulása

 Piketty szerint a tőke/nemzeti jövedelem arány a kapitalizmus során a háborús sokkokat leszámítva stabil maradt és hosszú távon közelít a megtakarítási ráta/gazdasági növekedési ráta hányadosához. (Feltételezve, hogy a tőkén belül kis részt képviselnek a természeti erőforrások és az eszközárak, fogyasztási cikkek árai ugyanolyan mértékben változnak.)

 Ez alapján arra a következtetésre jut a szerző, hogy a nettó magántőke/jövedelem arány a legjelentősebb országokban 1970-2010 között azért nőtt 200-300% -ról 400-600%-ra, mert az alacsony gazdasági növekedés és a megtakarítások növekedése egyszerre volt jelen. Mindkettőnek fontos oka a társadalom elöregedése. A másik két ok a privatizáció, valamint az ingatlan és tőzsdei árak emelkedése.

 A fenti összefüggés azonban a tőke/nemzeti jövedelem arány rövid távú jelentős kilengéseit nem tudja megmagyarázni. Ezekre az árak és a profitok előre kiszámíthatatlansága adja alapvetően a magyarázatot. A tőke ára pedig függ az aktuális számviteli és adózási és egyéb szabályoktól is.

 Ma globális átlagban a tőke/nemzeti jövedelem arány 450% A gazdagabb országok esetében ez 600%. A fejlődőknél ez átlagosan 400%. A szerző a globális átlagot 2050-re 550%-ra, 2100-ra 650%-ra jósolja, bár elismeri, hogy különböző forgatókönyvek lehetnek.

 6. Tőke vs munka - a jövedelem munka és tőke közötti eloszlása

 A 19. században a tőkéből származó jövedelem (rövidebben: tőkejövedelem)/nemzeti jövedelem arány 35-40% volt. Ez a 20. sz. közepére visszaesett 20-25%-ra, ma pedig 25-30%. A szerző itt is elsősorban a nyugat-európai országok és az USA adataiból indul ki. A 19. és a 21.sz között a tőke hozama 4-5%-ról 3-4%-ra esett vissza. Ezt a 20. század során bevezetett adókkal magyarázza. 

 A szerző szerint a munkajövedelmek és tőkejövedelmek közötti stabil arány mellett is szélsőségesen növekedhetnek az egyenlőtlenségek. Ráadásul 1970 óta egyértelműen a tőke aránya növekszik, és növekedni fog továbbra is. A tőkének kedvező, a munkának nem kedvező gazdasági szabályozást is említi mint okot, amellett, hogy a munka egyre inkább helyettesíthető a tőkével.

 Piketty szerint a tőke hozamát (ahogy nevezi: határtermelékenységét) a technológia és a tőkeállomány nagysága határozza meg (utóbbi negatívan). Csak közvetve ismeri el, hogy a dolgozók munkájából fakad a profit, amikor azt mondja, hogy a túl sok tőke csökkenti annak hozamát.

 Piketty alapvetően elfogadja azt a marxista tételt, hogy a profitráta hosszú távon csökken. A kibocsátás növekedését ez nem zárja ki - a technológia fejlődése miatt. Ez felértékelheti az emberek munkáját, de a szerző szerint a demográfiai stagnálás (egyre kevesebb a dolgozó is) és a megtakarítási arány (stabilan 10% körüli) abba az irányba mutat, hogy a tőkejövedelmek aránya még növekedni is fog a munkával, így az emberi tőkével szemben is. A technológiai fejlődés ráadásul növeli a nem-humán tőke (újabb gépek, szabadalmak, stb.) iránti keresletet is. Így a tőke szerkezete és uralma valójában nem mutat olyan progresszív változásokat, amelyeket sokan feltételeznek.

 7-8. Fent és lent - az egyenlőtlenségek főbb számai

 Fontos elhatárolni a munkajövedelmek közötti és a tőketulajdonok közötti egyenlőtlenségeket és ugyancsak fontos megnézni ezek egymáshoz való viszonyát. (A közgazdász körökben legismertebb mérőszám a Gini-koefficiens összemossa ezeket. Az emberek jövedelmi tizedekre osztása esetében a tizedek túl tágak vagy épp túl szűkek – attól függően, hogy melyik társadalmi réteget nézzük.) Hiányossága a hivatalos adatoknak pl. az is, hogy a legfelső 10%-on belül nem mérik a felső 1% vagyonát, jövedelmét.

piketty_mem_magyarul_3.png

 A tőketulajdonok közötti egyenlőtlenség mindig nagyobb, mint a munkajövedelmek közötti egyenlőtlenség. A szerző összegzi a nyugat-európai és USA adatokat. A munkajövedelmi alsó 50%-os réteg együttesen a munkajövedelmekből 30 % körül részesedik, ez kb. a felső tíz százaléknak jutó aránnyal egyezik meg. Míg a tőkejövedelmekből az alsó 50%-nak kevesebb mint 5%, (sok országban nulla közeli) rész jut a tőkejövedelmekből. A felső tíz százaléknak viszont az össze tőkejövedelem minimum 50% jut, de a legtöbb fejlett országban ez 60-70%.

 A két tényezőt együtt figyelembe véve a társadalom felső 10%-a a jövedelmek 35-50 %-ával rendelkezik, az alsó 50% pedig  csak 20-25 %-ával. A köztes 40% a középosztály, amely a 20. században jelentősen növelte részesedését, de így is messze elmarad a felső 10%-tól. Ezek a számok alábecslik a tőkék közötti egyenlőtlenségeket a tőkejövedelmekre jellemző és könnyebb adózási és számviteli feltételek és a könnyebb adóelkerülés miatt. Az USA-ban egyébként ma nagyobbak az egyenlőtlenségek, mint Nyugat-Európában.

 Az egyenlőtlenségek további növekedésével számol a szerző. További szélsőséges növekedése forradalmakhoz vagy a rendszert fenntartó diktatúrákhoz fog vezetni Piketty szerint.

 Korosztályokon belül is hasonlóak a vagyoni egyenlőtlenségek, ezért az osztályharc szerepét nem vette át a korosztályok közötti harc.

 200 évvel ezelőtt nem a munka, hanem az öröklés jelentette az esélyt a felemelkedésre. Ma ugyan nem ez a vélekedés, de az öröklött vagyonnak a 21. században ismét nő a szerepe a nyugat-európai országok egyenlőtlenségeiben, és ezt a folyamatot az adórendszerek eddig csak fékezni tudták, de megállítani nem.

 Az egyenlőtlenségek változása nem a kapitalizmus természetéből fakad, hanem a háborús sokkokból és a követett politikákból - írja a szerző.

 9. Dolgozó szegények és szupermenedzserek - a munkajövedelmek közötti egyenlőtlenségek

 Miközben a tőke/nemzeti jövedelem arány kisebb az USA-ban, mint Nyugat-Európában, az USA-ban a munkából származó jövedelmek robbanásszerűen egyenlőtlenné váltak 1980 óta. Történelmi csúcson vannak a munkajövedelmek közötti különbségek.

 Ha az oktatás nem tart lépést a technológiával, akkor sokan nem jutnak munkához és ez is növeli a jövedelmi egyenlőtlenségeket. Ez alapján jobban megmagyarázhatók a jövedelmi különbségek, mint pusztán a munkaerőpiaci kereslettel, kínálattal. De Piketty szerint a képzettség szintjének sem erős a magyarázó ereje, ha a bérekről beszélünk az USA-ban, mivel az indokolhatónál jóval gyorsabban nőttek a felső 10%, a legképzettebbek bérei. Ez valójában a felső 1%-ban domináns arányhoz jutott szupermenedzserek jövedelmeinek emelkedéséből fakadt. Az alsó 90% esetében a bérmobilitás gyengesége (életed végére sem kerülsz vezető pozícióba), valamint a nagyon alacsony és ritkán emelt minimálbér is növelte az egyenlőtlenségeket az USA-ban. A képzettségi szint általános emelkedése egyáltalán nem vezetett az egyenlőtlenségek csökkenéséhez.

 A domináns, neoklasszikus közgazdasági iskola szerint a határtermelékenység egyenlő a bérrel, de a szerző szerint ez biztosan nem érvényes a legmagasabb bérekre, hiszen azokat maga a felső vezetés határozza meg (saját magának… pont mint a parlamenti képviselők…). Csak a nagyon standardizált, monoton munkafolyamatoknál lehet egyáltalán meghatározni a határtermelékenységet, de a bért ez is maximum hosszú távon határozza meg. A hétköznapokban a munka és tőke egymáshoz képesti alkupozíciója, a lokális munkaerőpiac, a bérszabályozás, a tőkések egyéni döntései befolyásolják a bérek szintjét.

 10. „A múlt felfalja a jövőt” és a tőkekoncentráció

 A tőke hozama mindig nagyobb volt a gazdasági növekedés üteménél. A tőkekoncentráció szinte folyamatos. Ez alól a 20.század pusztán egy kivétel, mert egyrészt a háborús és tőzsdei sokkok miatti veszteségek és a bevezetett adók miatt a hozam a korábbinál alacsonyabb volt, másrészt a régi tőkések nem tudtak gyorsan változtatni életmódjukon és tőkéjük egy részét felélték.

 1945 óta egyszerűen még nem telt el annyi idő, hogy a 19.sz végi tőkekoncentráció szintjére menjünk vissza, de a 70-es évek óta ez az irány: a tőkekoncentráció erősödik. A 21. század elején egymás után törlik el vagy csökkentik tőkéket érintő adókat, és a lassú gazdasági növekedés folytatódni fog. Nem feltétlenül jön vissza a 19.sz tőkekoncentrációjának magas szintje, de nem is zárható ki. Ha vissza is tér, több lesz a kis és közepes járadékos, mint a 19. században. Közben viszont egyre több lesz a szupermenedzser, extra magas jövedelemmel.

Piketty a legnagyobb problémának azt tekinti, hogy a tőke hozama meghaladja a gazdasági növekedés ütemét, s így a tőke mennyisége és uralma a munka felett tovább nő. Az öröklött vagyon és az ebből származó jövedelem magasabb, mint a munkából származó jövedelem és megtakarítás: "a múlt felfalja a jövőt".

piketty_mem_magyarul_2.png

 11. Érdem és örökség 

 Az örökségek+ajándékok/nemzeti jövedelem arány a 20.sz. elejének 20-25%-os szintjéről 5 %-ra csökkent 1950-re, de azóta mára 15%-ra nőtt és tovább fog emelkedni ez az arány. Az öröklött vagyon növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

 Piketty újabb egyenletet vezet be. Az örökségek+ajándékok/nemzeti jövedelem hányadost az öröklések és ajándékozások gazdasági áramának nevezi, amely = tőke/nemzeti jövedelem x halálozási ráta x az elhalálozottak átlagos vagyona/az élők átlagos vagyona.

 Az örökölt vagyonok legfőbb jellegzetessége, hogy nagyon egyenlőtlenül oszlanak el, de a 19. századdal ellentétben ma kevesebb az extra nagy öröklés, viszont több a kisebb, de még így is jelentős összeg. Ezek egyhatoda nagyobb, mint egy teljes élet során megkereshető minimálbér. (Franciaországra vonatkozó adatok szerint.)

 Az öröklés súlyának növekedése veszélyt jelent a demokráciára, mert a demokráciának az érdemen kell alapulnia – írja Piketty.

 12. Globális vagyoni egyenlőtlenségek

 A nagyobb tőkéknek magasabb a hozama mint a kisebb tőkéknek.

A Forbes és hasonló rangsorokból is kitűnik, hogy a legnagyobb vagyonok jóval gyorsabban nőnek mint az átlagvagyonok. Ma a globális felső egy ezreléké az összvagyon 20%-a, a felső 1%-é a globális vagyon 50%-a, a felső 10%-é pedig a 80-90 százaléka. A globális társadalom maradék felének a vagyon mindössze 5%-a jut.

 Az országok tartozik/követel adataiból kikövetkeztethető, hogy a globális vagyon 8%-a adóparadicsomokban van elrejtve.

 Nem erkölcsi alapon kell mindezt megítélni, hanem a fejlődést vizsgálni, és szabályozásokat bevezetni.

Nem az a fő veszély, hogy az egyes országokat Kína vagy az olajországok állami vagyonalapjai vásárolják fel, hanem az, hogy az adott ország milliárdosai. A kínai központi bank tartaléka egyhuszada az európai lakosság magánvagyonának.

 Az infláció a legtöbbször nem csökkenti a tőkehozamokat, mert azokat olyan dolgokba fektetik (pl. ingatlan), amelyek árai kb. annyival nőnek mint a fogyasztói árak. Az infláció eloszt: a nagyobb tőkék nagyobb hozamú befektetési lehetőségeket tudnak találni, az ingatlantulajdonnal nem rendelkezőket pedig a magas és emelkedő lakbérek sújtják. Magyarán: az infláció sokszor csak tovább növeli az egyenlőtlenségeket.

 13-16. Jó, jó, de akkor mégis mit lehetne tenni? - Piketty javaslatai

 Piketty főbb javaslatai:

A felsőoktatásban tandíjmentességet kell bevezetni, az állam kell, hogy finanszírozza, de az egyetemi autonómia feltétlenül szükséges. 

 A nyugdíjak esetében a felosztó-kirovó rendszert fenn kell tartani, de be kell vezetni az egyéni számlákat. A nyugdíjkorhatár emelése nem kerülhető el, de figyelembe kell venni, hogy a manuális munkát végzők hamarabb elfáradnak életük során.

 Progresszív jövedelemadó kell (lehetőleg 40% fölötti felső adókulccsal ) plusz a kb. felső 1% jövedelmeire 80%-os ún. konfiskáló adót kell kivetni. Ugyanakkor ez önmagában elégtelen eszköz (nem hoz elég bevételt).

 Piketty a gazdaságpolitikai javaslatai közül a legfontosabbnak a globális és progresszív tőkeadót tekinti, amely a vagyon nagyságától függően 0,1%-tól 10%-ig emelkedhet. Évente fizetnék, minden pénzügyi és nem pénzügyi vagyonra kiterjedne, a legkisebb vagyonokra is. A kisebb vagyonok esetében az adósságok levonása után fennmaradó vagyonra kell vetíteni az adót. A tőkeadó segítené a szociális kiadások finanszírozását és részben az államadósság ledolgozására is fel kellene használni.

 Mindezt a banki információk azonnali megosztása biztosítaná, ami egyes országokon belül már működik. A nemzeti jövedelem arányában évente csak 3-4%-ot hozna ez, de nem elsősorban a szociális állam kiterjesztése lenne a célja, hanem a kapitalizmus megrendszabályozása. A demokrácia így tudna kontrollt gyakorolni a kapitalizmus felett.

 Piketty az adót nemcsak az elvonás és elosztás eszközének tekinti, hanem a gazdaság általánosabb szabályozási eszközének. A javaslatot „hasznos utópiának” nevezi globális szinten, de regionális, EU szinten mindenképpen meg lehetne valósítani.

 A központi bankok a pénzteremtéssel nem hoznak létre új vagyont, csak újra elosztják azt. Pusztán hitelnyújtásról van szó, ami megakadályozhat csődöket, segítheti a vagyon újra gyarapodását. Az inflációt és az egyenlőtlenséget rossz irányba is tolhatja, így hatalmának korlátot kell szabni.

 Az euró létrehozásával az EU pénzt hozott létre állam nélkül, központi bankot kormány nélkül, amely ráadásul csak az infláció fékezésével foglalkozik, a kamatlábakkal, államadósságokkal nem. A 2008-as válság idején próbált valamit kezdeni az államadósságokkal (másodpiaci kötvényvásárlásokkal), de előrelépést az jelentene, ha összevonnák az európai államadósságokat és a vállalati társasági adóalapokat, alakítanának egy eurózónás költségvetési parlamentet és egy összeurópai politikai hatóságot a kapitalizmus rendszabályozására – mindezt demokratikus irányítás alá rendelve.

 A globális klímaváltozás megfékezése érdekében az államoknak a GDP kb 5%-át kellene fordítaniuk minden ezt segítő beruházásra, fejlesztésre.

 A piac és a választófülke között számos átmenet van a tőke demokratikus ellenőrzésére. Ennek alapvető feltétele azonban a magánvállalatok információihoz való teljes és értelmezhető hozzáférés és a dolgozók valódi beleszólása a tőke ügyeibe.

 Összegzés és vélemény:

 Piketty nemcsak adatokat halmoz, hanem szembesíti azokat a közgazdasági iskolákkal. Szépirodalmat, filmet is használ illusztrációként, különösen Balzac, Jane Austen regényeit.

 Míg Marx a Tőkében mechanizmusokról ír, és a kor makrogazdasági adathiánya miatt az egyéni tőkés felhalmozását elemzi, addig Piketty a makrogazdasági adatok alapján az arányok és egyenlőtlenségek változását teszi a középpontba. Leíróbb jellegű, mint Marx, de azért ad definíciókat, módszertant és elegendő történelmi adata, tudása van arra, hogy a követett politikák hatását is figyelembe vegye. Azt mondja a szerző, hogy újra politikai gazdaságtant kell művelni, és nem közgazdaságtudományt, mert célok és értékek, erkölcs nélkül értelmetlen foglalkozni a gazdasággal. Könyve mottójának ezt választotta A társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak.” (Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának első cikkelye, 1789.)

 Elegendően hosszú táv adatainak összegzésével kimondhatók törvényszerűségek. Szemben a ma domináns ideológiákkal a történelem nem a véletlenekről, a látszatokról és egyéni teljesítményekről szól. A gazdaság fejlődését a tőke törvényszerűségein túl a követett politikák, az osztályok alkupozíciói is alakítják.

 Piketty érdemtelennek tartja a magas bérjövedelmeket, a nagy örökségeket. Sok adattal felszerelkezve és némi gúnnyal beszél az ezeket igazoló nézetekről. A gazdasági szabályokban bízik, a maiakhoz képest radikális szabályozással kívánja korlátozni a tőke uralmát. A forradalmat káoszként értelmezi. A forradalmat és a diktatúrákat szerinte szabályozással meg lehet előzni. Viszont saját maga is szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi intézményekkel el lehet-e érni a javaslatait. Az is látszik nézeteiből, hogy a kapitalizmus és a demokrácia nem járnak párban, a tőke törvényszerűségei valójában rombolják a demokráciát. A tőkét Piketty szerint több demokráciával be lehetne szabályozni. Szerintem viszont egyre inkább úgy néz ki, hogy a szerző által javasolt megoldásoknak csak egy forradalom nyithat utat.

----------

Csatlakoznál az olvasói körünkhöz? Írj ránk Facebookon, vagy a forradalmiforras@gmail.com címen!

[i] Hogy jobban érhető legyen, amit a 3-4. fejezetről összefoglaltam, érdemes ide idézni a Piketty által leírt alap definíciókat, egyenleteket:

Nemzeti jövedelem = amivel egy adott évben egy adott ország lakói rendelkeznek.

Nemzeti jövedelem = tőkejövedelmek (pl. profitok) + munkából származó jövedelmek.

Nemzeti jövedelem = GDP (az országban előállított javak, szolgáltatások értéke) mínusz az értékcsökkenés és a külföldre utalt jövedelmek, profitok plusz a külföldről átutalt jövedelmek, profitok.

Piketty a vagyont – az egyszerűség kedvéért – a tőke szinonimájaként használja, de nem számolja bele a humán tőkét, hiszen az olyan dolog, ami magáé az emberé.

Tőke(vagyon) = felhalmozódott tőke (A tőkébe a pénz, az értékpapírok, a nem fogyasztási cikk gépek mellett beleszámolja a szellemi jogokat is, az ingatlanokat, a földet is.) 

A nemzeti jövedelmen belül a tőkére eső rész = felhalmozódott tőke/nemzeti jövedelem arány x megtérülési ráta.   Ma Nyugat-Európában ez kb. így néz ki: 30% (a nemzeti jövedelmen belül a tőkére eső rész) = 600% (felhalmozódott tőke/nemzeti jövedelem arány) x 5%

 

A bejegyzés trackback címe:

https://forradalmiforras.blog.hu/api/trackback/id/tr3114066025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nandras1951 2019.07.07. 15:26:08

Szegény Marx! Nincs módjában tiltakozni. Vagy mégis? Talán el kéne olvasni a "A tőké"-t. Kezdetnek megtenné a "Bérmunka és tőke", illetve a "Bér. ár és profit" (mindkettőt munkás-hallgatóknak szánt előadásokként írta meg Marx).

Forradalmi Forrás 2019.07.10. 06:16:21

@nandras1951: Kedves András, most már harmadjára is! Te vagy nagyon hülye vagy, vagy nagyon beszűkült! Eddig minden egyes kommented alá tisztességes válasszal illettünk téged. Nem köcsögösködtünk, hanem a valós kérdéseidre valós válaszokat adtunk. Oly' nehezedre esik például jelen cikk esetében elfogadnod, hogy ez egy könyv beszámolója?! Komolyan kérdezem: te hülye vagy? Ez egy megírt könyv. Magyar nyelven ez az egyetlen kibaszott beszámoló. Amikor te olyan hülyeségeket írsz a beszámoló alá, hogy "ÓVASSATOK EZT AZT!!!", akkor te tisztában vagy azzal, hogy mit is csinálsz?!

Ne hari, de nem vagy százas.
(egyik admin)

nandras1951 2019.07.10. 18:52:47

@Forradalmi Forrás:
Kedves Barátaim!

Először is szeretnék bemutatkozni. 68 éves nyugalmazott közgazdaságtan-professzor vagyok, 34 évet tanítottam, ebből 9 évet marxista politikai gazdaságtant, azután (a rendszerváltás következtében) közgazdaságtant. Eredeti szakmám rádió és TV műszerész, diplomát mérnök-közgazdászként szereztem, tudományos fokozatom a közgazdaság-tudományok kandidátusa (matematikai közgazdaságtan témából). Legfontosabbnak tartott írásaim itt olvashatóak: nandras1951.uw.hu/index%20_2.html

Kommunista világnézetemet, marxista műveltségemet (és kissé vitriolos stílusomat) a szüleimen és tanáraimon kívül Gábor Andor, Bertolt Brecht, Nagy Lajos, Lukács György, Lucen Séve, és természetesen mindenek előtt Marx, Engels és Lenin művei formálták.

És most reagálnék a "hozzászólásra".

"Eddig minden egyes kommented alá tisztességes válasszal illettünk téged"

Miután összesen három kommentet írtam, ez a megállapítás kissé túlzó. Annál is inkább, mert az első reakciótok valóban "tisztességes" volt - még nem szedtem össze magam, hogy válaszoljak rá. A másik két hsz-emre a válaszotok a legenyhébb megfogalmazással is csak útszéli mocskolódásnak nevezhető ("röfögöd be a megrögzött hülyeségeidet", " egy büdös troll", "a pofánk szakad le", "mint egy fröcsögő szájú barom hőbörgőd körbe", stb. stb. stb.), amihez hasonlót én a legnagyobb felháborodás állapotában is igen ritkán engedek meg magamnak. Itteni hsz-eimben semmi ilyesmi nincs. A Zizek-Mao blog alá írtban sem, ami mellesleg a Kintornás nicknevű bloger hsz-ére adott válasz (ez teljesen egyértelmű) és nem a vitaindító blog-bejegyzésre. A hsz-emben érezhető némi indulat annak következménye, hogy Kintornás értelmiségi-fóbiás örjöngéseivel nem itt találkoztam először (Kommunista.net, MEBAL-oldal, Frontoldal, stb.). A netiket egyik legdurvább megsértésének tartom a nick-nevek mögé kukucskálást, de most fel kell tennem a költői kérdést: a nekem címzett válaszokat aláíró (egyik admin) ugye nem Kintornás?! Mert amúgy igen nehezen tudom megemészteni (egyik admin) ilyen hirtelen és durva stílusváltását.

A két munkás hallgatóknak szánt Marx-művet a legjobb indulattal ajánlottam (és ajánlom továbbra is) mivel az eddig elolvasott blogbejegyzések stílusát bizony nagyon nehezen emészthetőnek tartom - érdekes, erre Kintornás értelmiségi-fóbiája nem reagál. Lucien Séve francia marxista-kommunista filozófust tudom idézni:

"Általában a filozófiai tolvajnyelvnek nem az avatatlanok számára ismeretlen nyelv használata az alapja, nem a rejtett értelműség, azaz az ezoterizmus, hanem az idealizmus ..." (L.S. Bevezetés a marxista filozófiába Kossuth Könyvkiadó, 1984 21-ik oldal)

Én pedig maradnék materialista ... elvtársi üdvözlettel